Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Ezért ne erőltesd rá gyermekedre, hogy puszilgathassák a rokonok karácsonykor

Úgy tűnhet, hogy karácsonykor végre szabad a vásár, a szeretet és az összetartozás ünnepén a távoli rokonoknak is szabad ölelgetni, puszilgatni a gyerekeket, hiszen az érintés a szeretet kifejezése. Most szabad aztán igazán ölbe húzni őket, vagy az arcuk finom bőrét csipkedni, megsimogatni a hátukat. Az érintés azonban különös, illékony teremtmény: csakis két ember közös akaratából jöhet létre, még akkor is, ha az egyik fél csak egy kisgyerek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezért ne erőltesd rá gyermekedre, hogy puszilgathassák a rokonok karácsonykor

Felnőttek, akik nem tisztelik a gyermekük határait

Gyerekkoromban mindig ott volt nekünk Béla bácsi. Mély és öblös volt a hangja, már az ajtóból bömbölte: „Megjött a Béla bácsi!”

Mi, gyerekek, elbújtunk az asztal alá. Valamelyik felnőtt ilyenkor cinkosan mosolyogva kihúzott minket az asztal alól és kiszolgáltatott Béla bácsi szúrós szakállának.

Én megtanultam az esetből, hogy gyerekként alig ismert felnőtteknek a testhatáraim átlépésének megengedésével tartozom. Hogy nem rendelkezem magammal. Hogy nem veszik komolyan az érzéseimet. Megtanultam azt is, hogy mindez a szeretet nevében történik, és hogy a vonakodásom vicces, nevetség tárgya a családban. Béla bácsi nem volt pedofil és én is túléltem minden karácsonyt. Már ha a túlélés elég.

Kinek jó ez valójában? Csak az egyiküknek, és az bizony nem a gyerek.

Márpedig Bála bácsiból sok van, ezért is kell beszélnünk erről: beszélnünk egymással és a gyerekkel is. Hosszú távon ugyanis csúnyán összezavarhatja a kicsiket, ha nyomást gyakorlunk rájuk, hogy olyan szeretetet mutassanak ki, melyet nem éreznek, vagy nem hagyjuk, hogy felállíthassák saját határaikat.

Az nem mentség, hogy nem akarunk barátságtalanok vagy udvariatlanok lenni a rokonainkkal – a gyerek nem lehet az ára annak, hogy mi ne érezzük kényelmetlenül magunkat.

A gyerek nem ellentételezése a családi békének. Még a karácsony sem lehet bérlet arra, hogy beleegyezés nélkül olyan ismerős érintse meg a gyereket, akinek érintését kerüli, vagy arra kényszerítsék, hogy megérintsen olyan rokont, akit nem szeretne.

Nem vagyunk felelősek azokért az érzelmekért, melyeket a visszautasítás a Béla bácsikban kelt: ezt nekik kell feldolgozniuk. A gyerekünknek viszont segítenünk kell a határai felállításában és annak elérésében, hogy ezt mások is tiszteletben tartsák. Hiába mondja esetleg Béla bácsi, hogy ez egy játék, mindaddig nem az, amíg mindketten nem akarják játszani. És főleg nem lehet üzlet tárgya: a rokon nem ígérhet ajándékot azért, hogy a gyerek hajlandó legyen az ölébe ülni.

Ha a gyerek szól nekünk és értésünkre adja, hogy nem szeretné egy rokon érintését, biztosítsunk számára védelmet. Ha nem szól, akkor viszont figyeljük a testi jelzéseit, esetleges elhúzódását, feszengését, messzire nézését, vagy ahogy pillantása a miénkét keresi. Ha a ruháját igazgatja, húzogatja, söpörgeti, elbújik valahová, akkor vegyük a jelet. Ne húzzuk ki az asztal alól, és ne tegyük be a habcsókos nagynéni ölébe se nagy mosolyogva. Ha azt éreztetjük vele, hogy mások kedvéért fel kell adnia a testi autonómiáját, az a későbbi párkapcsolatában nehézségeket okozhat.

Mit tehetünk Béla bácsival? Őt semmi esetre se fogadjuk örökbe, hiszen nem ő van a nevünkön. Viszont a gyerekünk számára nekünk kell megtanítani, hogy bízzon a zsigeri érzéseiben és bízzon magában, a biztonságában. Béla bácsinak bekészíthetünk néhány mondatot:

„Tudod, még nem áll készen az ölelésre, és mi megértjük ezt.”
„Valószínűleg szívesebben ad egy ötöst, ha így jó neked.”
„Az integetésnél tart, és mi nem erőltetjük ennél tovább.”
„Nem szidjuk meg, ha nemet mond.”
„Kérlek, értsd meg az érzéseit.”

Felnőttként az a feladatunk, hogy olyan érzelmi légkört teremtsünk a gyermek köré, melyben megoszthatja velünk a testére vonatkozó döntéseit. Még azt is, hogy esetleg van olyan felnőtt a csapatban, akinek a testi közelsége megnyugtató lenne számára, annak ellenére, hogy erre nem számítottunk.

Hiszen még az is lehet, hogy az én gyerekem pont Béla bácsit imádja.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük