Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ezért nem jó, ha a gyerek az első az életedben

Mindig ő az első? Még akkor is arra gondolsz, hogy mi lehet vele, amikor a nagyszülők vigyáznak rá és egy kicsit lazulhatnál a pároddal? Ha igen, akkor ezen nem árt sürgősen változtatni, mert könnyen a kapcsolatotok rovására mehet. Ne feledd: a gyerek egyszer felnő, kirepül, te pedig otthon találod majd magad vele kettesben. A gyerektől néha külön kell válni, hogy egy kicsit fel tudjunk lélegezni és újult erővel vethessük bele magunkat az anyaságba.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezért nem jó, ha a gyerek az első az életedben

Magunkat tegyük első helyre, ne a gyereket!

”Nagyon szép gyerekkorom volt. Mert a szüleim sokkal jobban szerették egymást, mint minket a testvéreimmel.”

Egyszer egy gyerekpszichológustól hallottam ezeket a mondatokat. Elsőre nem is értettem. Sokat kellett gondolkodnom rajta, hogy rájöjjek, mire is gondol valójában. A szakemberek szerint ugyanis nem jó, ha a gyereket helyezzük az első helyre.

Hiszen ők egyszer majd kirepülnek, és akkor ott találjuk magunkat kettesben azzal a kérdéssel, hogy akkor most mihez is kezdjünk. Egyáltalán nem mindegy, milyen lesz akkor majd a párkapcsolatunk, a kettőnk kapcsolata.

A gyerekek kiszívják a vérünket

Vekerdy Tamás pszichológus is gyakran hangoztatta, hogy egy gyereknek sokkal jobb, ha az édesanyja kipihent, nincs teljesen kifacsarva, vidám és lendületes, mint ha folyton fáradt lenne és letargikus. Éppen ezért azt tanácsolja az anyáknak, hogy:

„Próbálják meg jól érezni magukat, mert az nagyon fontos a gyereknek. Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időnként kell, hogy az anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól.”

Olvasd el ezt is: Otthon lenni a gyerekkel sokkal nehezebb, mint főállásban dolgozni

Nem önzés, ha magaddal is törődsz

szerelmes párFree-Photos képe a Pixabay-en

Amikor megszületik a kisbaba, alaposan megváltozik a család élete. Most már nem ketten, hanem hárman vannak. Természetes az is, hogy egy kicsit háttérbe szorul az intimitás, a testiség, hogy kevesebb idő jut egymásra. A párok kapcsolatában a gyerek születése utáni első három év nagyon meghatározó. A felmérések azt mutatják, hogy ebben az időszakban a házaspárok több mint kétharmadánál történik egyfajta minőségi visszaesés a kapcsolatban. Ami nem véletlen, hiszen a mindennapokat rengeteg probléma nehezítheti, kezdve a szülés utáni depressziótól, az alváshiányon és az anyagi gondokon át a családtagokkal való vitákig és a folyamatos aggódásig, hogy a babával minden rendben van-e.
 

A szülők kapcsolata hatással van a gyerek fejlődésére, boldogságára

Fontos azonban látni, hogy a szülők kapcsolata nagyban befolyásolhatja a baba fejlődését, mind értelmi, mind érzelmi és szociális téren. Ha azt látja, hogy a szülők szeretik egymást, ha érzi a kettejük szoros kötelékét, akkor azt is megtanulhatja, hogy milyen fontos, hogy mi, szülők időnként csak egymással foglalkozzunk. Ne aggódjunk amiatt, hogy mi lesz vele nélkülünk. Higgyük el és bízzunk benne, hogy nagyon jól érzi magát a nagyszüleivel is, akik csak örülnek annak, hogy egy kicsit besegíthetnek és tovább erősíthetik a kapcsolatukat az unokájukkal.

Olvasd el ezt is: 5 ok, amiért a gyerekeknek nem lenne szabad nagyszülők nélkül felnőni

Indexkép: Jenny Friedrichs képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük