Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Ezért nem szabad semmilyen tárgyat, plüsst, párnát tartani a kiságyban! – hátborzongató videó került fel a TikTokra

A rövid videó tökéletesen szemlélteti, miért nem szabad semmit a kisbabák ágyában tárolni - mint írják, a pici szülei szerencsére ebben az esetben időben odaértek és segíteni tudtak gyermekükön.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezért nem szabad semmilyen tárgyat, plüsst, párnát tartani a kiságyban! – hátborzongató videó került fel a TikTokra

Ezért nem szabad semmit a kiságyban tárolni

Sokan rendezik be az újszülött kiságyát úgy, mint bármilyen más ágyat: ágyneműkkel, kispárnákkal pakolják tele, de akár plüssöket is elhelyeznek benne – azt gondolják, minél "védettebb", puhább környezetbe kerül a pici, annál nagyobb biztonságban lesz. Ez azonban életveszélyes is lehet! 

Ahogy a gyermekorvosok már korábban is felhívták rá a figyelmet: a kiságyban még rácsvédőt sem szabadna tartanunk, ugyanis: 

  • Ha a baba úgy forgolódik, hogy nekinyomja az arcát a rácsvédő huzatnak, megfulladhat.
  • Beszorulhat a feje a rácsvédő és a rács, vagy a rácsvédő és a matrac közé is.
  • Belegabalyodhat a rácsvédőt rögzítő zsinórokba, ami szintén fulladáshoz vezethet. 2014-ben az IKEA 8 féle baldachint is kivont a forgalomból, illetve visszahívta a már megvásárolt termékeket, melyeket egyébként már 1996 óta forgalmaztak – éppen a fulladásveszély miatt döntöttek végül a termékvisszahívás mellett.
  • Nagyobb babák esetében már csökken a fulladásveszély, ám a huzat ebben a korban már inkább megkönnyíti, mint megakadályozza a felkapaszkodást, így egyszerűbben tud kimászni a pici az ágyból, majd esetleg kieshet és meg is sérülhet.
  • A rácsvédő anyag teljesen körbeöleli az ágyat, így gátolja a friss levegő szabad áramlását a kiságyban, ami nem tesz jót a csecsemőnek.
  • A plüss állatokkal teletömött kiságy szintén komoly fulladásveszélynek teszi ki az újszülöttet.

A TikTokra felkerült egy videó egy olyan babáról, akinek az ágyában bár sem ágynemű, sem rácsvédő nem volt, egy kis rongy/textilpelenka mégis nagy gondot okozhatott volna. A pici egy mozdulattal az arcára rántotta, onnan azonban elhúzni már nem tudta. A videó felirata szerint – bár ez a felvételből nem derül ki – a szülők ebben az esetben szerencsére időben érkeztek és kiszabadították a kicsit. Figyelem! A videó ennek ellenére a nyugalom megzavarására alkalmas.

TEXTSTART:31789veszelyeskisagy:TEXTSTOP

Nagyon fontos tehát, hogy semmi mozdíthatót ne tároljunk a kiságyban, még a pici lábánál sem – vannak olyan babák, akik egész éjszaka kúsznak, "vándorolnak", és reggelre az ágy másik végében köthetnek ki, mint ahol lefektettük őket.

Ágynemű helyett pedig célszerű babahálózsákot választani, amiből kibújni sem tud, mégis megfelelő hőmérsékletet biztosít a pici számára. 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük