A feladat az volt, hogy három „mesebeli” idegenrendész tevékenységi körét kellett a gyerekeknek feldolgozniuk a megadott kerettörténetek szellemében. Az egyik leírásban például megjelenik Ferkó, a „Szuper Erő”.
Ferkó néhány szóban így mutatja be a munkáját: „Feladatom, hogy megállítsam azokat a főgonoszokat, akik országunkba szeretnének bejutni”.
A másik két megörökítésre váró szereplő közül az egyik ujjlenyomatleolvasással foglalkozik, a másik hamis okmányok lebuktatásával, és mindhárman azért küzdenek, hogy „a magyar emberek életét megkönnyítsék” – szúrta ki az Azonnali.
A beérkezett rajzokat öt tagú szakmai zsűri bírálta el, és döntésük során nemcsak idegenrendészeti, de művészeti szempontokat is figyelembe vettek (a díjazott rajzok itt láthatók). A többnyire rendőrkék színekben úszó rajzok harmonikus, békés világot sugároznak, és bővelkednek a nemzeti és rendvédelmi szimbólumok használatában. Minden határvédő kedvesen mosolyog.
Az alkotásokból, gyermeki rajzokból általában felismerhetők a rajzolót foglalkoztató fő kérdések, a világhoz való hozzáállása, a környezet kreatív értelmezésének vágya. A rajz képi nyelven megfogalmazott válasz arra, hogy hogyan érzi magát a rajzoló a bőrében és azon is túl: a világban. A kép hamarabb megjelenik a gyermeki fejlődés során, mint a szó, a rajzban a gyermeki lélek belső megélése vetül a papírra.
Illetve vetülhet az is.
A rajz a gondolkodásmód, vágyak, fantáziák, félelmek kifejezésének eszköze, egy öntudatlan önvallomás.
Vajon lehet-e ezt az ösztönös művészetet külső elvárásokkal formálni? Lehet-e egy fiktív világot úgy leképeztetni, hogy az visszahasson a gondolkodásmódra, a vágyakra, a fantáziára és lényegében a világképre?
Hihetünk-e ténylegesen akár abban a valóságban, ami a saját rajzunkban megjelenik? Olyan rajzéban, amelynek tematikája és elvárt ábrázolásmódja egyaránt „mesebeli”?
Csak kérdezem.
Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak