Felelősség

A gyermekkor csodálatos gondtalanságában éppen az a legcsodálatosabb, hogy gondolkodás és félelem nélkül élheti a gyermek az életet, spontán a jövőtől való félelem nélkül.
Mi változik az évek alatt? Mi történik velünk? Hol veszik el ez az isteni kegy, ez az ajándék, amit születésünkkor mindannyian ott hordozunk magunkban?
Ki veszi el tőlünk?
Szüleink? Mi magunk? Tanáraink, a sok sok segíteni szándékozó kéz és értelem?
Hol húzódik a határ az önmagáért felelősséget vállalni képes emberi lény és a folyamatosan mások életét élő, csakis pozitív visszacsatolások által létezni bíró, a következményektől tartó, mérlegelő gépember között?
Van határ? Vagy dualitásunk szintén születési adottság és csak a szerencse dönti el, ki melyik oldalhoz szegődik élete folyamán?
Tudunk e felelősséget vállalni magunkért és környezetünkért?
Fel merjük vállalni azt a nehezen kimondható tényt: Az életem az, amivé teszem és tettem.
Ha álmaim egyre messzebb kerülnek tőlem, és már csak távoli emlékeimben élnek, az álmok hibásak vagy én?
Ha jelenlegi környezetem, munkám, párkapcsolatom, az életem nem olyan, mint azt szeretném?

Néhány nagyon nehéz dolog van az életben. Az egyik: Kimondani: azt kapom, amire magam érdemesítettem. Az élet csak egy válaszreakció, amit álmaink, kitartásunk, meg nem alkuvásunk, szeretetünk és elfogadásunk hívott életre. Illetve ezeknek egy általunk szabadon összegyúrt eszenciája. Tudod, mint gyerekkorunkban. Játszottunk, kitalálva, átélve, megélve, teremtve boldogan.
Csak egy óriási különbséggel: Tetteink minden esetben hatással lesznek életünkre, minél kevésbé szeretnénk annál inkább.
Jó hír viszont az, hogy mindig, és újra meg újra van egy lehetőségünk ha valami rosszul áll. Bármikor változhatunk és változtathatunk.
De lehet e úgy változtatni valamin ha félünk a következményektől?
Félünk az újtól, az ismeretlentől, magától a változtatástól.
Változtatni szeretnénk de félünk a változástól?
Ez így elég nehéznek hangzik nem?
Jobb az ismert és megszokott rossz mint az ismeretlen, bizonytalan jó?
Az emberi elme, (mondjam egónak?) gyakran űz ilyen tréfát velünk.
Elhitetni szándékozik velünk: Jobb a melegben, még ha egy kicsit fogytán is a levegő. Odakünn csak a bizonytalan és a hideg vár! Lehet élelem sincsen! Éjszaka is lehet, de talán semmi nincs ott!
Amíg boldog gyerekek voltunk soha de soha nem hallottuk ezeket a hangokat, meghallani őket csak a felnőttkor sajátossága. Hosszas fáradságos munkával fejlesztjük ki a képességet magunkban.
Hallani a félelem szavát.
Megszokjuk és idővel létezni sem tudunk nélküle. Mint a reggeli kávé, részévé vált az életünknek.
Használjuk. Használjuk arra, hogy kapjunk, hogy elvegyünk és a kedvünkre próbáljuk formálni a világot.
És azt hisszük élünk.
Nem vesszük észre, velünk ugyanezt teszik mások. Látják félelmeinket, gátjainkat. Látják és irányítanak általa.
Mi pedig engedelmesen tesszük, amit kell. Hiszen össznépi játék ez. Félni. Attól elveszítünk valamit, valakit. Félelmet adni és kapni.
Egy ősrégi piactér ez, ahol ki ki a saját álmait, vágyait bocsátja áruba. Pillanatnyi élvezetért, elfogadásért, előrejutásért, szexért. Bármiért. Azokért a dolgokért, amiket – hisszük – csak így kaphatunk meg.
Miközben a boldogság, a boldog élet és az a boldog kisgyermek, aki Te voltál, ott álnak az ajtóban és szomorú vágyakozással figyelnek és várnak, hogy észrevedd és átöleld őket.
Mindig és mindig ott lesznek. Csak néhány centiméterre tőled. Mindig. Mindegy mennyi idős vagy és hol élsz, ők türelmesen várnak rád.
Picit hunyd le a szemed, majd kinyitva tépd el pillantásodat a távoli horizontról és nézz!!!
Nézz oda magad mellé és vedd észre Őket. Merd észrevenni és elfogadni a boldogságot. Azt, hogy minden a tiéd az életben amit csak meg mersz ragadni belőle.
Amikor kilépsz abból, ami már nem szolgál téged. Amikor már ki mersz lépni. Meglátod majd odakint nincsen sem hideg, sem sötét.
Ott vár az élet és a lehetőség ami csak a tiéd, ott vár a szeretet, a szerelem.
Ott vár az a csodálatos érzés amikor a tükörbe pillantva önnönmagad szemébe nézve elmosolyodsz.

Szeretettel kívánok ehhez mindenkinek sok kedvet és erőt: