Nem csillapodnak a kedélyek a sokakat felháborító babakocsis eset körül: a téma azonban nagyon megosztja a közvéleményt. Majoros Vivien elmondása szerint egy idegennel maradt a megállóban 5 hónapos gyermeke, mert leszállásnál az orra előtt csukta be az ajtót a troli sofőrje. Hiába kérték többen is, hogy nyissa ki az ajtót, nem tett eleget a kérésnek, így az anya a következő megállóból volt kénytelen visszaszaladni gyermekéhez, akire addig az ismeretlen nő vigyázott.
Ezzel szemben a BKV Zrt. megkeresésünkre közölte: a jármű felvételein az látszik, hogy anya és gyermeke együtt utazott azzal a nővel, aki lesegítette a babakocsit, tehát nem idegen volt, valamint állításuk szerint nem jelezte az anya leszállási szándékát a sofőr felé, és az is kizárt, hogy a babakocsi megrongálódott volna, mivel az ajtók automatikusan kinyílnak, ha valamilyen akadályt érzékelnek.
Bombaként robbant a hír a BKV felvételeiről és a történet új verziójáról – rengeteg negatív kritika érte azóta az édesanyát a hozzászólók részéről, s persze olyanok is akadtak szép számmal, akik a védelmére keltek. A legtöbben azonban bizalmatlanságukat fejezték ki: sokan szeretnék látni azokat a bizonyos felvételeket, ám ezeket a BKV nem tette nyilvánossá.
Tájékoztatásukból idézünk: "Járművezető kollégánk kellő tapasztalattal, beható útvonalismerettel rendelkezik; az esettel kapcsolatban nem hibáztatható, hiszen sem az érintett hölgytől, sem a többi utastól nem kapott jelzést, figyelmeztetést. A verbális atrocitás vádja alól szintén a hivatkozott felvétel menti fel munkatársunkat: a videón a járművezető részéről semmilyen szóbeli reagálás nem hallható."
A Családinet.hu megkérdezte az eset főszereplőjét, Majoros Vivient, hogy első kézből értesülhessünk a történtekről. Az anya időközben ügyvédet fogadott, s a térfigyelő kamerák felvételeit is kikérték. Elmondta: ezek a felvételek bizonyíthatják majd, hogy a megállóban maradt nő is dörömbölt az ajtón, így jelezve, hogy az anya fent maradt a trolin. A hölggyel egyébként csak a megállóban ismerkedett meg, ő segített neki a felszállásban is.
Az édesanya továbbra is bízik abban, hogy ki fog derülni az igazság, ehhez pedig olvasóink segítségét is kéri:
- Keressük a hölgyet, aki segített neki leemelni a babakocsit a troliról
- Keressük azokat az utasokat, akik látták, hogy a sofőr odacsukta a babakocsit az ajtóhoz, és az anya csak a következő megállónál tudott leszállni, holott jelezte leszállási szándékát a vezető felé.
Az eset a Puskás Ferenc Stadion felé közlekedő 75-ös troli járatán történt 2017. március 4-én, a jármű 16:35-kor ért a Hősök terére. Itt maradt a babakocsi a megállóban, az édesanya pedig csak a következő megállóban, a Benczúr utcánál tudott leszállni.
A szemtanúk jelentkezését a majoros.vivy@gmail.com e-mail címre várja ügyvédje, Dr. Generál Ivett.
Kép: Kemenymate / Wikimedia
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri