Hirdetés Partneri kampány helye
Könyv- és lemezajánló

Film- és könyvajánló: Szilaj vér – A félszemű

Éppen ma (2011. február 17.) van a magyarországi bemutatója annak a több Oscar-esélyes filmnek, amelyet a Coen-fivérek rendeztek Hailee Steinfeld, Jeff Bridges, Matt Damon és Josh Brolin főszereplésével, s amelynek eredete egészen 1968-ig nyúlik vissza.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Film- és könyvajánló: Szilaj vér – A félszemű

felszemu_konyvajanloEz volt ugyanis az az év, amikor a The Saturday Evening Post egy folytatásos regényt közölt, amelyről az olvasók azonnal megérezték, hogy remekmű: Charles Portis: A félszemű című regényéről volt szó.A mű bestseller lett, és rövidesen irodalmi klasszikussá vált. Nem telt el sok idő, és ajánlott olvasmány lett az iskolákban, 1969-ben pedig leforgatták az első nagy sikerű filmet belőle, amelynek főszereplője, John Wayne Oscar-t kapott alakításáért. Portis összesen öt regényt írt (A félszemű a második volt a Norwood után), és az évek során olvasók nemzedékei szerettek bele kedvesen bárdolatlan, ám talpraesett népi hőseibe. A lelkes olvasók között volt a két Coen-fivér is, akik végül filmre vitték újra a történetet.

Újratöltve

Állítólag az 1969-ben készült hollywoodi film, A félszemű seriff nem adta vissza kellőképpen az alapmű értékeit. Nyilván nem ok nélkül érezte úgy az újabb adaptáció igen neves alkotópárosa, a két Coen testvér, hogy méltóbb filmfeldolgozás illetné meg Portis regényét. Már csak azért is igaz ez, mert annak idején a történetet jócskán átírták, hogy a forgatókönyvben kidomborítsák az akkor éppen rendkívül népszerű John Wayne szerepét, holott a regény főszereplője voltaképpen nem is az általa alakított seriff…
 
A valódi főszereplő

A Szilaj vér valójában a karakán és nyakas, ugyanakkor meghökkentően talpraesett Mattie Ross története. A lány önmagára rótt „küldetésének” okát rögtön a regény első lapján megismerhetjük, ahogy belevág elbeszélésébe, mely lényegében egy visszaemlékező monológ. Így kezdi beszámolóját az eseményekről: „Az emberek manapság már nemigen tudják elképzelni, hogy egy tizennégy esztendős leány télvíz idején csak úgy fölkerekedik, és nekiindul, hogy megbosszulja apja halálát, pedig akkortájt ez még nem tűnt olyan különösnek, noha persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ilyesmi nem esett meg mindennap. Mindössze tizennégy éves voltam, amikor egy Tom Chaney nevezetű gyáva alak odaát az arkansasi Fort Smithben agyonlőtte és kirabolta apámat, elvette az életét és a lovait, százötven dollárját meg azt a két kaliforniai aranyat, amit papa az övében tartott.” Ám a lánynak a bosszú beteljesítéséhez segítségre van szüksége, ezért felfogadja a környék egyik legkegyetlenebb fegyverforgatójának hírében álló Rooster Cogburn békebírót. E szokatlan kettős, valamint a hozzájuk félig-meddig kényszerből csatlakozó pénzsóvár fejvadász hol szórakoztató, hol igen megrázó kalandjairól, s önnön testi-lelki megpróbáltatásairól ad számot a történteket idős korában felidéző Mattie.

A titok

A megjelenését követő években több milliós példányszámban eladott Szilaj vér óriási sikerének titka egyfelől a főszereplő remekül eltalált és megrajzolt személye, másfelől a vadnyugati érából lassanként a modern korba forduló Amerika ravaszul jelképes ábrázolása. Az évek során azonban mind a mű, mind az írója feledésbe merült a divatok szeszélye folytán, vagy pusztán a múló idő miatt. Most ezen a helyzeten javít a könyv és a film egyidejű hazai megjelenése.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük