Hirdetés Partneri kampány helye
Állatbarát

Folytatódik a Budakeszi Vadaspark kezdeményezése a fajmegőrzésért

A Budakeszi Vadaspark szervezésében idén harmadik alkalommal, december 8-án sikeresen zajlott a "A lopakodás nagymestere végveszélyben III." című szakmai konferencia. A rendezvény a Pilis-Budai hegység vadmacskái (Felis silvestris) köré szerveződött, hogy elősegítse a faj megőrzését a térségben és az országban. A fajmegőrző szakmai összefogás legfontosabb partnerei a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Folytatódik a Budakeszi Vadaspark kezdeményezése a fajmegőrzésért

A konferencián a Budakeszi Vadaspark bemutatta a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével 2021. óta valósul meg. A program célja a térség vadmacskáinak megóvása, a genetikailag tisztavérű egyedek és hibridek arányának megismerése, valamint élőhelyük és viselkedésük pontos feltérképezése.

„Az őshonos fajok megőrzése, az erdőben való jelenlétük a felelős és fenntartható erdőgazdálkodás érdeke. Az általunk kezelt erdők minél több élőhelyet tudnak nyújtani a fajok számára, ökológiai értékük, természetességi állapotuk annál magasabb. Ezért teljes támogatással veszünk részt a Budakeszi Vadaspark fajmegőrzési programjaiban” – foglalta össze a Pilisi Parkerdő Zrt. részvételének hátterét Dr. Csépányi Péter, a Parkerdő erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese a konferencia köszöntőbeszédében.

„A Budakeszi Vadaspark eredeti küldetése a hazánkban őshonos állatfajok, az erdő komplexitásának és sokszínűségének bemutatása. Azért nincs nálunk például tigris vagy oroszlán, mert a szakmai küldetésünkkel nem egyezne a Vadasparkban való jelenlétük. Azzal, hogy az őshonos állatfajokat nem csak bemutatjuk, hanem szakmai partnerségek kialakításával, a tudományos háttér és a természetes élőhelyek biztosításával aktívan részt veszünk a fajmegőrzésben, meggyőződésem szerint a Budakeszi Vadaspark tevékenysége és küldetése jóval szélesebb és mélyebb értelemben hasznosul." – mutatott rá Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

Burányi Virág és Szabó Péter

A konferencia résztvevői hat előadást hallgathattak meg, melyek során kiemelt szerepet kapott a természetvédelem és a vadon élő állatok kutatása. Árvay Márton a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselője a ragadozó madarak GPS jeladózásáról, Balogh Márta a Petesmalmi Vidrapark képviselője, az európai vidra neveléséről és repatriációjáról beszélt. Ezt követően Deák Gábor ismertette a keresőkutyák segítségét a természetvédelemben. A délutáni előadások során Teresa Nava az elárvult vadmacskák rehabilitációjáról, Gombkötő Péter a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, a vadmacska GSM alapú egyedi jelölésének tapasztalatairól, míg Major Borbála a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság képviselője a Börzsönyben élő vadmacskák helyzetéről adott elő.

Az együttműködésben résztvevők az elmúlt években számos szakmai rendezvényen, futónapon és tematikus eseményen hívták fel a figyelmet a vadmacska védelmére. A kutatási tevékenységek is jelentős eredményeket hoztak, a Pilis és Visegrád térségben telepített vadkamerák több mint 20 ezer állatfotót készítettek, amelyek között több mint 20 vadmacska képet is sikerült rögzíteni. A Program során széleskörben nagy hangsúlyt kap az edukáció. Az óvodásoktól kezdve egészen az egyetemista közönségig interaktív módon oktatják a felelős házi macska tartás kultúráját és azt, hogy hogyan ismerhetik fel, és védhetik meg a vadmacskákat. A Vadasparkban és külső helyszíneken, valamint online és offline platformokon keresztül élményalapú módszerekkel hívják fel a figyelmet a faj megóvásának fontosságára.

Az évente megrendezésre kerülő konferencia remek lehetőséget biztosít a szakértők és az érdeklődők számára, hogy megvitassák a vadmacska védelmének jövőbeli irányait. Így az eredmények értékelése mellett, szót ejtettek a jövőbeli fajmegőrzési stratégiákról is.

A Vadmacska konferencia előadásainak anyaga a Budakeszi Vadaspark YouTube csatornáján elérhetők.

További információkért kérjük, látogassa meg Budakeszi Vadaspark weboldalát: www.vadaspark-budakeszi.hu és kövesse közösségi média felületeit:
www.facebook.com/budakeszivadaspark,
https://www.instagram.com/budakeszivadaspark
https://www.tiktok.com/@budakeszivadaspark

Nyitókép: Takacs Andras Attila

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük