Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Füstmentesen, plusz kilók nélkül

Rossz hír a dohányzásról való leszokást örökös kifogásokkal halogatók számára. A mániákus füstölgők egyik kedvelt érve a dohányzás mellett, hogy így legalább a plusz kilók távol maradnak tőlük.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Füstmentesen, plusz kilók nélkül

Nos, senkinek sem kell a továbbiakban ilyen módon áldoznia a normál testsúly megőrzésének oltárán, szakértők állítják ugyanis, a leszokással járó elhízás elkerülhető.


 


Az American Heart Association szervezet éves űlésén került bemutatásra az a 20 éven át zajló kutatás, melyben 1986-tól kezdődően 5000, 18 és 30 év közti résztvevőt vizsgáltak orvosok. A rendszeres ellenőrzések alkalmával feljegyezték a résztvevők testtömeg index (BMI) mutatóit, illetve dohányzási szokásaikról is kérdezték őket.


 


Ezután a résztvevőket 4 csoportba sorolták. Az állandó, kezdő, leszokott és soha nem dohányzó csoportok közt szabad átjárás volt biztosított a páciensek számára, annak megfelelően, hogy éppen felhagytak-e szenvedélyükkel, vagy visszaestek, s újból dohányoznak.


 


A vizsgálat alatt különösen gyakori volt a csoportok összetételének váltakozása. Sokan próbálkoztak leszokással, majd kezdték újra a dohányzást.


 


Megfigyelték azonban, hogy amennyiben egy résztvevő felhagyott káros szenvedélyével, s tartósan a nem dohányzók táborát erősítette, BMI értékében változás következett be. Azonban, rövid idő elteltével a gyarapodás mértéke nem mutatott számottevő különbséget attól függetlenül, hogy az illető végleg felhagyott-e a dohányzással, vagy sem.


 


A leszokást követően tehát rövid időre valóban bekövetkezett bizonyos mértékű súlygyarapodás, azonban ez az állapot semmiképpen sem marad fenn hosszútávon.


 


A vizsgálat eredményei erőt adhatnak tehát azok számára, akiket eddig az elhízás gondolata tartott távol a füstmentes élet választásától. Ez különösen nők körében gyakori érv, akik számára azonban most bebizonyosodhatott, hogy csupán rövid ideig kell számolniuk némi plusz súllyal, s azután egészségesen, boldogan, súlyfelesleg nélkül élhetnek.


 


Szintén nem kétséges, hogy a testmozgással, illetve egészséges táplálkozással könnyedén ledolgozható plusz kilók kevesebb veszélyt jelentenek egészségünkre, mint például a dohányzás szövődményeiként jelentkező súlyos szív,- és érrendszeri betegségek.


 


A hír forrásául a “Quitting Smoking Doesn’t Add Pounds” cikk szolgált.


 


www.orvostkeresek.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük