Hirdetés Partneri kampány helye
Hobbi, kreativitás

Gondozd a kerted szívvel-lélekkel: metsző kurzus kezdő és gyakorló kertészeknek

Találkozz más lelkes kertészkedőkkel, ismerkedj, inspirálódj, s eközben tegyél szert alapos szakmai ismeretekre, melyek által még szebb és gyümölcsözőbb lehet a saját kerted. Általános házikerti metsző kurzus indul, melynek részleteit a cikkben találod.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gondozd a kerted szívvel-lélekkel: metsző kurzus kezdő és gyakorló kertészeknek

Kinek ajánlom?

Háztáji gazdasági kerttel rendelkező kezdő és gyakorló kertészeknek.
A képzések az általános metszési ismeretek mellett többnyire a gyümölcsfák metszéséről szólnak, kiemelve egy-két közismertebb gyümölcsfajt, mint például az alma, körte, szilva, meggy, őszibarack, de érintőlegesen a többi gyümölcsfajról is szót ejtünk, kisebb kitérőkkel néhány dísznövényre is, mint a rózsa, hortenzia stb.   

Hol lesz a tanfolyam?

Központi képzési hely: Komárom.
Igény és megfelelő jelentkező esetén Budapest vagy más vidéki város, település.
Vállalom, hogy a tanfolyamot egy adott kerthez igazítom. Ez esetben természetesen az érintett kertben, házban zajlik a képzés.  

Ki tartja a tanfolyamot?

Herold Ferenc

  • kertészmérnök; általános és szakmérnöki képzésben is a kertészet több szakterületét sajátítottam el
  • blogger; az internet világában több blog és szakmai oldal írója, szerkesztője vagyok
  • vállalkozó; kertészvállalkozást vezetek
  • kertész; mindennapi munkámban is gyakorló kertész
  • tanácsadó; többnyire saját és mások által működtetett internetes oldalakon adok szakmai tanácsokat
  • környezetvédelmi szakmérnök; másoddiplomás képzésben szereztem meg a környeztvédelmi szakigazgatásszervező oklevelem
  • komposztálási tanácsadó; tanácsadói képzésben részesültem, és saját magam is aktívan komposztálást folytatok

Tanfolyam tematikája

Elmélet

1. nap:

Metszéselmélet

  • A metszés története és fejlődése
  • A metszés szükségessége
  • A gyümölcsfák morfológiája

A metszés gyakorlata

  • A metszés eszközei
  • A metszés ideje

Részletező metszés

  • Alma
  • Szilva
  • Héjasok
  • Gyümölcssövények
  • Rózsa
  • Díszfák
  • Díszfüvek

2. nap:

Metszéselmélet

  • A metszés előtti favizsgálat, értékelés
  • A metszés mértéke
  • A gyümölcsfák, és dísznövények termőrészei
  • Gyümölcsfák koronaformái

A metszés gyakorlata

  • A metszés típusai
  • Koronaalakító metszés

Részletező metszés

  • Körte
  • Cseresznye
  • Sárgabarack
  • Bogyósok
  • Hortenzia
  • Évelő virágok
  • Sövények, alakfák

3. nap:

Metszéselmélet

  • Metszést kiegészítő tevékenységek
  • Hasznos szakkönyvek

A metszés gyakorlata

  • Ifjító metszés
  • Idős gyümölcsfák metszése

Részletező metszés

  • Őszibarack
  • Meggy
  • Különleges gyümölcsök (Nashi körte, Khaki szilva (datolyaszilva), Citrom, Mézbogyó, Áfonya, Naspolya, Som, Arónia, Berkenye)
  • Szőlő
  • Leander
  • Díszcserjék
  • Bonsai

Gyakorlat

1. nap:

  • Alma
  • Szőlő
  • Meggy

2. nap:

  • Szilva
  • Körte
  • Naspolya
  • Birs

3. nap:

  • Őszibarack
  • Sárgabarack
  • Cseresznye

 

Házi feladat

  1. Egy szabadon választott metszésre szoruló növény bemutatása minél több jó minőségű digitális fotó segítségével.
  2. Saját metsző szerszám behozása az elméleti oktatás második napján

A tananyag különlegessége

A tananyag felépítése blokkrendszerű, ezt jól mutatja a tematika is. Azaz egy-egy blokk önmagában is hallgatható, tanulható, értelmezhető, de az egyes blokkok mégis egymásra épülnek.
A fentiek miatt lehetőség van csak egy-egy blokk meghallgatására, ebben az esetben a hallgató csak az adott blokk árát fizeti ki. A pontos díjtáblázat a tanfolyam díja menüpontban olvasható.

Tanfolyam ideje

A tanfolyamok időtartama 6 oktatási nap.
3 nap elmélet, 3 nap gyakorlat
Az oktatás 2×3-as napi ciklusban történik, alapesetben csütörtöktől-szombatig. Ezen a csoport kérésének megfelelően a képzés elindulása előtt lehet változtatni.
A képzés a jelentkezések függvényében egész évben indul, természetesen szezonális változtatásokkal, például nyáron a zöldmetszés kap nagyobb hangsúlyt.
Az oktatás egy nap 9:00-17:00-ig tart szünetekkel.

Tanfolyam díja

A tanfolyam 15 főnél kevesebb és 20 főnél nagyobb létszámmal csak kivételes esetekben indul.

  • 6 napos (3 elmélet és 3 gyakorlat) képzés 59.800,-Ft
  • A blokkrendszerű felépülés miatt lehetőség van csak egy-egy oktatási napon részt venni. Ebben az esetben is meg kell lenni a 15 fős alapcsapatnak, akikhez napi 5 fő erejéig csatlakozhatnak a „blokkhallgatók”. Amennyiben feltelt a 20 fős létszám, abban az esetben nincs lehetőség blokkhallgatót fogadni.
  • Blokkhallgatók napi díja 15.200,-Ft
  • További lehetőség a korábban már említett meghatározott kertre igazított tematika. Ebben az esetben a kert tulajdonosa téríti a teljes költséget, de lehetősége van, hogy a tanfolyamra 5 további személyt is meghívjon.
  • Kertre igazított díj (2 nap elmélet és 1 nap gyakorlat) 179.800,-Ft
  • Lehetőséget adok továbbá a csak elméleti képzésre (3 nap), ami szintén 15-20 fő között indul.
  • Elméleti képzés díja 29.900,-Ft/fő

Mit kap, aki részt vesz a tanfolyamon?

Szakmai ismereteket: Az eredményes metszés nem pusztán tehetség kérdése. Alapvető ismeretekre is szükséged lesz. A mesterré pedig a későbbi gyakorlat tesz.

Inspirációt: Tucatnyi alkotó kertész egy helyen – mindben buzog a tettvágy. Új barátságok, ismeretségek, kapcsolatok szövődnek. Csatlakozz kertész közösségünkhöz!

Együtt jobb: Velünk a kapcsolatod a tanfolyam végeztével nem ér véget. Ellenkezőleg, akkor kezdődik! További tanfolyamainkon vehetsz részt, kérdezhetsz előadóinktól, kedvezményes áron juthatsz kiadványainkhoz.

Indulók létszáma?

Oktatást 1-60 főig vállalok. Az egyfős tanfolyam azoknak szól, akik szeretnék, hogy a saját kertjük gondozását, kialakítását ismertessem részükre. A 60 fős tanfolyam pedig kizárólag elméleti ismereteket átadó témakörökben indul, ahol a magas résztvevői létszám mellett is garantálható az ismeret átadása.
Jellemzően azonban kiscsoportos foglalkozások indulnak 15-20 fővel, mely keretében az általános ismeretanyag átadása mellett lehetőség van minden tanuló speciális tudásának
kielégítésére is.

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
e-mail: kertember@gmail.com
Tel: 0670/384-2982
Levélben: Herold Ferenc e.v. 2921 Komárom, Petőfi Sándor út 111/a.
Facebook: https://www.facebook.com/ferenc.herold

indexkép: jackmac34 / pixabay
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük