Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Gyerekek mentettek életet Csillebércen

A magyarok elsősegély-ismeretei bőven az európai átlag alatt vannak, egyes becslések szerint a lakosság kevesebb, mint 1%-a lenne képes a szakszerű segítségnyújtásra. Az Országos Mentőszolgálat, a Házipatika.com és a sanofi-aventis/Chinoin szeretné elérni, hogy a következő generáció esetében az elsősegély-ismeret az alapműveltség részét képezze, ezért idén hatodik alkalommal rendezte meg az Országos Elsősegély-ismereti Versenyt. A döntőbe került csapatok "élesben" bizonyították rátermettségüket: egy-egy csapatnak több mint húsz "sérültet" kellett ellátnia, köztük Tóth Verát, Tóth Gabit és a Rippel Fivéreket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyerekek mentettek életet Csillebércen

2008-ban Magyarországon több mint 18 ezer személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek következtében közel 25 ezer ember szenvedett súlyos illetve könnyebb sérüléseket – áll a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában. Elsősegélyre azonban nem csak ilyen esetekben van szükség: becslések szerint hazánkban minden hetedik percben hirtelen megáll valakinek a szíve, aki ha a mentő kiérkezéséig szakszerű segítséget kap, nagy eséllyel megmenthető lenne. Legtöbbször azonban sajnos ez elmarad, ugyanis a magyarok kevesebb, mint 1 százaléka képes elsősegélyt nyújtani.

Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Elsősegély-ismereti Verseny célja, hogy a következő generációnál már természetes legyen az alapvető elsősegélynyújtás technikáinak ismerete. A verseny írásbeli fordulóján legjobban szerepelt általános- és középiskolásokból álló 30 csapatnak azonban nem csak azt kellett bizonyítani most szombaton a csillebérci gyakorlópályán, hogy elméletben ismerik a szükséges lépéseket, de "valódi" sérülteket kellett ellátniuk. "Annak érdekében, hogy a gyerekek valóban átérezzék a helyzet súlyosságát, a bajba jutott sérülteket közel kétszáz kisminkelt, művérrel bekent imitátor játssza el. A csapatoknak bizonyítaniuk kell, hogy tudják mi a teendő égési sérülés, nyílt törés vagy akár hirtelen szívhalál esetén is." – mondta Marsi Zoltán, a verseny főszervezője.

Az Országos Mentőszolgálat szervezésében létrejött megmérettetésen idén Tóth Vera és Tóth Gabi is a "sérültek" között volt, sőt a Rippel Fivéreket is el kellett látniuk a versengő csapatoknak. "A "sérüléseinket" ellátó fiatalok nagy magabiztossággal végezték a dolgukat. Megnyugtató, hogy igazi baj esetén is vannak, akik tudnak segíteni – szükség esetén akár rajtam vagy a testvéremen is. A verseny keretében mi is megtanultunk szívmasszázst alkalmazni. Remélem a való életben nem kerülök olyan szituációba, amikor használnom kell az itt tanultakat, de ha szükség lenne rá, ma már tudom mi a teendő, ha a környezetemben valakinek hirtelen megáll a szíve." – nyilatkozta Tóth Vera a verseny forgatagában.

"Szeretnénk elérni, hogy a mai 10-18 évesek esetében az elsősegély-nyújtási technikák ismerete az alapműveltség részét képezze. Tekintettel arra, hogy szervezett formában egyedül a jogosítvány megszerzése folyamán tanulunk ilyet, a verseny remek lehetőséget kínál arra, hogy a tinédzserek tudását játékos és izgalmas formában fejlesszük. Ezenfelül, bízunk abban, hogy a gyerekek lelkesedése a szülőkre is átragad és ők is szükségét érzik majd elsősegély-ismereteik felfrissítésének, bővítésének." – indokolta Rózsa Iván, a sanofi-aventis/Chinoin külső kommunikációs vezetője, hogy a vállalat miért támogatja kezdetektől a verseny megszervezését. 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük