Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Gyerekszoba kistestvérrel

A legtöbb szülő gyermeke 2-3 éves korában úgy gondolja, itt az ideje a kis tesó érkezésének. Ne higgyük azonban, hogy ez csemeténk számára is természetes! Korának és értelmének megfelelő időben készítsük fel lelkileg, ezzel együtt külön gondot fordítsunk arra, hogy a közvetlen környezetét: szobáját is csak fokozatosan változtassuk meg!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyerekszoba kistestvérrel

A babasarok vagy a gyerekszoba mostanra teljesen a kisember birodalma lett. Bútorait, játékait azonosítja önmagával, a legfontosabb szava ekkoriban: "az enyém". Még mit sem sejt arról, hogy hamarosan mindezt meg kell osztania egy "idegennel". Tegyünk meg mindent azért, hogy ő is örömmel várja az új lakót, érje minél több pozitív élmény, mielőtt a pici beköltözik.

Nagyjából ekkor érkezik el az ideje annak is, hogy a rácsos ágyat lecseréljük – hiszen ez a kicsi babáé lesz – igazi, "nagyfiús, nagylányos" heverőre. Ha örököltük az "új" ágyat, vehessen részt a matrac huzatának kiválasztásában vagy az ágyikó felújításában (Ha tehetjük, engedjük, hogy ő válasszon a kínálatból neki tetszőt, ugyanis ő fog benne aludni). Vigasztaló lehet ilyenkor az a tudat, hogy az érkező sem kap vadiúj fekvőhelyet, hanem az ő kinőtt babaágyát. Talán még örülni is fog, hogy az első ajándékot ő adhatta a kistestvérének. Az ágycserét semmiképp ne hagyjuk a szülés előtti hetekre, hiszen mi sem örülnénk annak, ha egyik napról a másikra más feküdne megszokott helyünkre!

Legjobb ilyenkor a kis ruhásszekrényt magasabb, többpolcos tárolóra cserélni, ennek "berendezésébe" is vonjuk be a gyerkőcöt. Erősíthetjük benne a "nagy lettem" – érzést, ha az alsó, általa elérhető polcokra kerülnek az ő ruhái, viszonylag szabad folyást engedve az önálló öltözködésnek. Tipp: ha nem szeretnénk kánikulában látni rajta a kedvenc téli pulóverét, ezt tegyük magasabbra. Amíg azt éri el, amit mi is ráadnánk, nem lesz vita reggelenként.

Gondoljunk a kisovis korosztály kreativitására is! Borítsuk be a szekrényajtókat, szabad falfelületeket olcsó, postai csomagolópapírral, és lássuk el a gyermeket bőven ceruzával, festékkel (ecset sem kell, az ujjacskák tökéletesen megfelelnek), zsírkrétával. Dícsérjük meg minden alkotását, de az első pillanattól ragaszkodjunk ahhoz, hogy csakis a csomagolópapírra rajzolhat, a tapétára már nem!

Amennyiben a gyerekszobára komolyabb felújítás is vár a kisbaba érkezése előtt, nagyobbacska gyermekünket vonjuk be a hangulat kialakításába: alkalmazzuk kedvenc színeit, választhasson ő pl. a tapétára bordűrt vagy új lámpát.

A két-hároméves korú gyerekek szobájában már érdemes helyet szorítani egy kisebb játszóasztalnak, apró székekkel vagy óriási ülőpárnákkal. Ez teret adhat alkotó játékainak (legózás, papírvágás, gyurma, stb.), és megint kap valamit, ami – egyelőre – csakis az övé, s ami mellé leülve anya még vele játszik Fekete Pétert – kistesó nélkül.

Ha pedig eljön az idő, és a csecsemő hazaérkezik a kórházból, hadd javasoljak egy nálunk jól bevált módszert: "hozzon" ő is ajándékot bátyjának, nővérének, hogy a szobája után a szívébe is belopja magát.

fotó: famveldman/BIGSTOCK

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük