Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Gyerekzár az internethez – az internet jó dolog, de veszélyei is vannak

Mindennapjaink szerves része az internet, mely nélkül már óvodás vagy kisiskolás gyermekeink élete is elképzelhetetlen. Miközben a számítógép mellett már táblagépeken és okostelefonokon is kapcsolódnak a világhálóra, sajnos egyre több veszély leselkedik rájuk. Aggodalmainkat pedig tovább fokozza, hogy sokszor nálunk otthonosabban mozognak az új technológiák világában, és nehéz átlátnunk internetes tevékenységeiket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyerekzár az internethez – az internet jó dolog, de veszélyei is vannak

Netes fenyegetések

Ahogyan a statisztikák is alátámasztják, a világháló egyre veszélyesebb környezetet jelent gyermekeink számára. A biztonsági szoftvereket kínáló Norton információi szerint például világszerte ötből egy gyerek használja olyasmire is az internetet, amit szülei nem engednének meg neki. Eközben 2012-ben már másodpercenként 18 ember vált számítógépes bűnözés áldozatává, ami világszinten naponta legalább másfél millió embert jelent – az adatok ráadásul felnőttekre vonatkoznak, a gyerekek esetében sokkal magasabb lehet ez az arány. Döntő többségük ugyanis nincs tisztában a közösségi oldalak biztonságos használatának szabályaival, és az internetezés kockázataival. A számítógép feltörésénél, a személyes adatok és fontos file-ok eltulajdonításánál ráadásul jóval veszélyesebb bűnesetek is történhetnek, melyek komoly lelki károkkal járhatnak. A legtöbb tanulmány adatai azt mutatják, hogy ötből egy gyereket ért már zaklatás a világhálón keresztül, sőt az amerikai nemzeti bűnügyi megelőzési központ 43 százalékra teszi ennek előfordulási arányát. Az ilyen helyzeteket ráadásul azért is különösen nehéz kezelni, mert a gyerekek gyakran nem mernek szólni szüleiknek, ha atrocitás éri őket.

Párbeszéd és technológiai segítség

Az internetbiztonsággal foglalkozó szakemberek álláspontja szerint legfontosabb teendőnk gyermekeink védelme érdekében, hogy nyílt és őszinte párbeszédet kezdjünk velük a megfelelő internetes és mobiltelefonos viselkedésről, illetve az eszközök használatáról. Fontos ezenkívül, hogy követni tudjuk az internetes tevékenységüket is. Ehhez nyújt segítséget a Norton Family szolgáltatás, mely ingyenes, és önállóan, valamint a Norton 360 szoftvercsomag részeként is elérhető.

A Norton Family tevékenységi jelentéseket készít nekünk, így egy könnyen áttekinthető listát kapunk a gyermekeink által megnézett oldalakról, szükség esetén pedig letilthatunk bizonyos oldalakat vagy akár oldaltípusokat. A szoftver a közösségi hálózatok használatát is figyeli, amiből kiderül, hogy gyermekeink milyen oldalakra regisztráltak, és hogyan jelenítik meg magukat rajtuk. A keresésfigyelés segítségével megtudhatjuk, milyen szavakra, kifejezésekre és szövegekre keresnek rá a neten. Ezáltal jobban megismerhetjük online érdeklődési körüket, és azt is tudni fogjuk, ha szándékosan keresnek letiltott, nem helyénvaló tartalmakat. Azt is figyelemmel kísérhetjük, hogy kivel chatelnek, így ha ismeretlen próbálja felvenni velük a kapcsolatot, még idejében közbeléphetünk.

Gyerekzár az internethez

A szolgáltatás segítségével akár adott órákra vagy napokra is korlátozhatjuk a számítógép használatát. Így könnyen kontrolálhatjuk a netezéssel töltött időt, és a hasznos számítógép-használatra is rászoktathatjuk gyermekeinket. A Norton Family gondoskodik róla, hogy a távolból is szemmel tarthassuk őket: automatikusan riaszt e-mailben, ha például tiltott weboldalra kattintanak, és lehetővé teszi, hogy közbelépjünk. A szolgáltatás az okostelefon-használatra is kínál megoldást. Az Android alkalmazáshoz készült változattal a mobilos internetezést is nyomon követhetjük, és letilthatjuk a veszélyesnek ítélt oldalakat. A Norton Family használatával megbízható védelem alá kerül gépünk, megelőzhetjük, hogy bajba kerüljenek gyermekeink, és elérhetjük, hogy hasznos dolgokra használják az internetet.

Hasznos tanácsok gyermekeink védelméhez:

  • A gyerekek online aktivitásához úgy kell viszonyulnunk, mint bármilyen más tevékenységükhöz
  • Törekedjünk egyetértésre, vagy legalább arra, hogy megértsék, és figyelembe vegyék, amit mondunk nekik.
  • Fontos tudnunk, mit csinálnak az online térben, ezért aktívan kísérjük figyelemmel őket és gyakran beszéljünk velük erről.
  • Mindig tartsuk tiszteletben személyes integritásukat.
  • Mutassuk meg, hogyan kell beállítani a személyes adataik védelmét az online fiókokban és a mobileszközökön.
  • Mutassunk pozitív példát.
  • Beszéljük meg velük, hova fordulhatnak nehéz helyzetekben (például zaklatás esetén), és mit tegyenek.
  • Használjunk biztonsági szoftvert minden otthoni eszközön (tableten, okostelefonon, számítógépen).
  • Tanítsuk meg nekik a következő biztonsági alapszabályokat:
    • Nézzék meg, mire klikkelnek az e-mailekben, cseten, közösségi oldalakon.
    • Erős, egyedi jelszót használjanak minden fiókban és eszközön, és főként a mobiltelefonokon.
    • Kizárólag a családtagokkal osszák meg a jelszavaikat.
    • Lépjenek ki a fiókokból, ha elkészültek, nehogy mások használhassák azokat.
    • Ne töltsenek le és ne vásároljanak semmit az interneten anélkül, hogy kikérték volna véleményünket.
    • Csak hivatalos alkalmazásboltokból vásároljanak appokat.
    • Használják a személyes beállításokat annak érdekében, hogy meghatározzák, kivel mit osztanak meg az interneten. Ne írják ki a telefonszámukat, lakcímüket vagy más személyes adataikat, és csak olyan fotókat és videókat töltsenek fel, amiket mi is jóváhagytunk.
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük