Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Gyermekvédelmi törvénycsomagot fogadott el a parlament

Január 1-jétől az erkölcsi bizonyítvány minden esetben jelzi azt, ha valakit gyerek ellen elkövetett bűncselekmény miatt eltiltottak foglalkozásától.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyermekvédelmi törvénycsomagot fogadott el a parlament

Az Országgyűlés kedden 289 igen szavazattal, 46 nem ellenében és 6 tartózkodás mellett fogadta el a gyermekek védelméről szóló törvénycsomagot, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett be.
    
Ezzel ellenőrizhetővé válik, hogy a gyermekek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövetők ne dolgozhassanak gyermekekkel foglalkozó munkakörben vagy munkahelyen. A szigorítás értelmében az ilyen bűncselekményeket elkövetők nemcsak tanári, nővéri, orvosi vagy nevelői munkát nem végezhetnek, hanem olyan feladatokat sem, amelyek azzal járnak, hogy huzamosabb időt töltenek el gyerekekkel.
    
Szigorítás, hogy már nemcsak a szexuális, hanem más, brutális bűncselekmények elkövetőit is eltilthatják.
    
A fiatalkorú bűnismétlésének megelőzését célozza a megelőző pártfogó jogintézményének bevezetése, ami a társadalmi visszailleszkedéshez nyújt segítséget. A 2015 januárjától létező új jogintézmény, amely szakembert rendel ki a fiatalkorú mellé, nem lesz kötelező, de azokat is segítheti, akiknek a szülei börtönben vannak.
    
Az internetszolgáltatók 2014 júliusától a gyerekek védelmében kötelesek lesznek megfelelő ingyenes szűrőszoftvereket a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Jövő szeptembertől az iskolákban és a könyvtárakban is kötelező lesz olyan szűrőszoftvereket használni, amelyek biztosítják, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá a számukra káros tartalmakhoz.
    
A változtatás azt is lehetővé teszi, hogy a gyermekek személyiségi jogai elleni jogsértések esetén (például a magántitokhoz, a képmáshoz vagy a hangfelvételhez kapcsolódó személyiségi jogok megsértésekor) egy speciális eljárási rend szerint, még a polgári peres vagy a büntetőeljárás előtt vagy ahelyett fel lehessen lépni az internetszolgáltatónál.
    
A szolgáltatóknak emellett fel kell tüntetniük honlapjukon tárhelyszolgáltatójuk elérhetőségét, hogy jogsértő tartalmak közzététele esetén könnyebben és gyorsabban el lehessen érni a szerver üzemeltetőjét.
    
A kiskorúak védelme érdekében a Magyarországon forgalomba hozott játékszoftvereken is kötelező lesz a 18 éven aluliak számára nem ajánlott tartalmakra való figyelmeztetés feltüntetése.
    
Változás továbbá, hogy a mindennapos testnevelési kötelezettség sportegyesületben is teljesíthető lesz.
    
A külföldön munkát vállaló szülők gyermekei magántanulóként folytathatják hazai tanulmányaikat.
    
Egy módosító javaslat elfogadásával a parlament azt is lehetővé tette, hogy az önkormányzatok a hírközlési szolgáltatók közterületen álló adótornyain térfigyelő kamerákat helyezhessenek el.
    
A változtatás érinti továbbá a büntető törvénykönyvet is, e szerint már 5 kilogrammnyi vágott dohány is jelentős mennyiségnek számít a jövedékkel visszaéléseknél.

Forrás: MTI
Fotó: Gennadiy Kravchenko – 123RF.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük