Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

„Hagyjátok el a pályát most!” – üzeni kollegáinak egy volt pedagógus

Újabb videó került ki a netre, ahol kamaszok bántalmazzák és alázzák röhögve a tanárukat. Lassan minden hétre jut egy hasonló botrány, miközben tudjuk, hogy az esetek kilencven százalékát senki sem kamerázza, így nem kerülnek nyilvánosságra. A méltatlan bánásmódból pedig egyre több pedagógusnak lesz örökre elege.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Hagyjátok el a pályát most!” – üzeni kollegáinak egy volt pedagógus

Szülői értekezlet egy nagyon jó nevű budapesti gimnázium kilencedik osztályában. A tanárnő megosztja aggodalmát a jelenlévőkkel, hogy a kitűnő bizonyítvánnyal érkezett gyerekek most lógnak, bukdácsolnak. Két érintett anyuka erre felháborodottan esik neki a fiatal osztályfőnöknek, hogy mégis hogy képzeli, hogy az ő gyerekükről azt hazudja, hogy nem járnak iskolába, az pedig, hogy a jegyeik romlottak, kizárólag az intézmény hibája. Az üvöltözés addig tart, amíg egyik apuka nagyon határozottan félbe nem szakítja az öntudatos szülőtársakat, és meg nem kéri őket, hogy legyenek szívesek hazamenni.

És itt legalább tettlegességre nem került sor.

„Hagyjátok ott a pályát, más megoldás nincs!”

A probléma évről-évre égetőbb. Kezdve az óvodával, ahova tabletet jól kezelő, ámde kezet mosni vagy kanállal enni gyakran képtelen gyerekek érkeznek, befejezve a középiskolával, ahol a bántalmazások, verbális támadások és fékevesztett fiatalok tombolása miatt a tanítás gyakran teljesen ellehetetlenül. Egy csalódott volt pedagógus, Varga Zsolt mindezért így fogalmazott egy korábbi cikkünk alatt:

„Minden pedagógusnak üzenem:

Hagyjátok ott a pályát. Nem jövőre. Nem majd. Most. Más megoldás nincs. A tanítás mint olyan gyakorlatilag lehetetlenné vált az iskolákban. Van, ahol a problémás gyerekek teszik tönkre az órát, van, ahol az elkényeztetett kölykök önteltsége, és a legtöbb helyen az öntudatos, arrogáns szülő.

Ott kell hagyni a szakmát, és majd ha senki nem lesz, aki tanít, majd ha a tanulás jog lesz, de nem kötelesség, majd ha a tudás megszerzésének lesz értéke, akkor, és csak akkor visszamenni a pályára.

Majd ha csak az fog iskolába járni, aki akarja a tudást, aki szeretné, hogy ne zokni legyen belőle, majd ha a szülő értékelni fogja, hogy a gyerekét valaki megtanítja olyan dolgokra, amik fontosak, akkor lesz értelme újra tanítani.

Majd ha lesz társadalmi, és anyagi megbecsülése a tanári pályának, majd ha nem gyerekfelügyelők, vagy zsákmányállatok lesztek a suliban, hanem olyan emberek akikre fel lehet újra nézni, akkor érdemes lesz újra tanítani.

Addig nem. Én otthagytam a szakmát. Nem bántam meg. Ha eljön a pillanat, visszamegyek, de sárbirkózni, fegyelmezési lehetőségek nélkül nevelni, fillérekért megaláztatást eltűrni nem vagyok hajlandó.

Lépjetek ki ti is! Ha egy tanár se lesz az országban, akkor nem kell hozzá egy év, hogy a megbecsülésünk újra jó legyen, és a tanítás színvonala méltó legyen a 21. századhoz.”

Mi pedig józan szülőként csak reménykedhetünk, hogy mindig lesznek, akik az egyre méltatlanabb körülmények között is kitartanak.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: congerdesign / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük