Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Halállistája volt annak a 15 éves fülöpjakabi fiúnak, aki megölte a saját anyját

A halállistája első helyén az anyja szerepelt. Az iskolai pszichológusnak többször is beszélt arról, hogy ölni akar.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Halállistája volt annak a 15 éves fülöpjakabi fiúnak, aki megölte a saját anyját

A halállistáján azok szerepeltek, akik bántották őt

A saját anyja szerepelt az első helyen a listáján – vallotta be a bíróságon a most 15 éves fiú, aki a vád szerint tavaly decemberben előre kitervelten megölte a nőt egy baltával Fülöpjakabon – számolt be róla az RTL Híradó. 

A tárgyaláson az is kiderült, hogy a fiú az iskolai pszichológusnak többször is azt mondta, hogy ölni akar. A listáján olyan nevek szerepeltek, akik bántották őt, a vallomások szerint pedig a fiú azt is elmondta, hogy ha több száz embert megölne, az vezetne számára az „üdvözüléshez”.

A gyerek a tette után megszökött, 314 kilométerrel arrébb, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében lévő Sajókazán bukkantak rá és fogták el, az apjánál.

A fiú nem anyagi, hanem érzelmi okok miatt végezhetett az anyjával.

Olvasd el ezt is: Halállistája volt és mondta, hogy ölni akar – Miért nem tett semmit az iskolapszichológus?

TEXTSTART:33973birosag:TEXTSTOP
 

Indexkép: rtl.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük