Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Hamar elterjedhet a rejtélyes kínai koronavírus

Január közepén rejtélyes, tüdőgyulladáshoz hasonló fertőzés jelent meg Kínában. A koronavírus egy vuhani halpiacról indult, eddig 26 halálos áldozatot szedett, és Európában is felütötte már a fejét.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hamar elterjedhet a rejtélyes kínai koronavírus

A legfrissebb adatok szerint 26 halálos áldozata és legalább 830 fertőzöttje van a Kínában terjedő új típusú koronavírusnak. A Vuhanból induló járvány már az ország 13 régióját elérte, és Európában is megjelenhetett: Skóciában négy beteget ápolnak kórházban gyanús tünetekkel. Az első hírekkel ellentétben a kórt nem influenzavírus okozza.

Vírus a halpiacról

A fertőzés gócpontja egy vuhani halpiac lehetett, az ott dolgozók és vásárlók voltak az első betegek. Azt már korábban is gyanították, hogy denevérekről terjedhetett át a kór emberekre, de néhány napig nem tudták megállapítani, hogyan történhetett ez. Végül egy Amerikában élő kínai fotósnak a piacon készült képei fedték fel, hogy halon kívül még több vadállat – például teve és mérges kígyók – húsát is árulták ott. A kínai kobra és a krait fogyaszt denevért, így ezen az úton érhette el a fertőzés az embereket.

Világjárványtól lehet tartani

A fertőzés nem maradhatott Kínában: pillanatok alatt tovább terjedt, így ma már Thaiföldön, Vietnámban, Szingapúrban, Japánban, Nepálban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Skóciában is megjelent. Terjedésének kedvez a ma kezdődő kínai holdújév ünnepe is, amelynek során az egész ország felkerekedik, hogy meglátogassa távol élő rokonait.

Már ha módja van rá. A 11 milliós Vuhant már lezárták, se onnan ki, se oda be nem mehet senki. Törölték az összes vasút- és repülőjáratot, felfüggesztették a tömegközlekedést, a boltok polcai pedig kiürültek, mert mindenki tartalékokat kezdett felhalmozni. Később további kilenc kínai várost zártak le hasonló módon.

Ázsiában és Amerikában a repülőtereken már speciális hőkamerán kell áthaladniuk a Kínából érkező utasoknak, hogy meg lehessen bizonyosodni arról, hordozzák-e a fertőzést.

Nehéz megkülönböztetni más betegségektől

A jelenlegi koronavírus felismerését nehezíti, hogy a téli időszakban amúgy is jellemző légzőszervi illetve gyomor- és bélrendszeri panaszokat okoz, tipikus tünete nincs. A világméretű pánikot jellemzi, hogy Bristolban két rendőrkapitányságot zártak le amiatt, hogy egy őrizetbe vett kínai férfi az őrsön eltüsszentette magát.

A mostani fertőzés ebben is hasonlít a 2002-2003-ban általános pánikot okozó SARS-ra, ami szintén egy légúti panaszokkal járó, veszélyes betegség volt: akkor 8098 fertőzöttből 774-en hunytak el, ami 9,6 százalékos halálozási arányt jelent. Ennél kevésbé ismert, de veszélyesebb betegség a MERS, amely a Közel-Keleten illetve elvétve Franciaországban és az Egyesült Államokban szedte áldozatait, 2486 betegből 851 életét követelve.

Egyelőre úgy tűnik, a mostani koronavírus talán jobb gyógyulási arányokat mutat. Az eddigi áldozatok jórészt olyan idős emberek, akik más, krónikus betegségekkel is küzdöttek, a gyerekek és fiatalok pedig nem igazán fogékonyak rá. Viszont néhány napja az eddig csak állatról emberre terjedő betegség mutációja eljutott arra a szintre, hogy emberről emberre is fertőz, ez pedig újabb aggodalomra adhat okot.

Pánikra semmi ok

Kína, úgy tűnik, igyekszik megfelelően kezelni a helyzetet: az előzetes félelmekre rácáfolva minden kutatási eredményről tájékoztatást ad, Vuhanban pedig már épül egy új, ezer férőhelyes kórház, ahol csak a koronavírus-fertőzötteket kezelik majd. (Hasonló történt a SARS járvány idején is, akkor egy hét alatt húztak fel egy kórházat Pekingben.)

Az Egyesül Államok járványügyi hivatala, a CDC szerint ugyanakkor a figyelem indokolt, a pánik nem, a szezonális influenza ugyanis jelenleg a koronavírusnál sokkal nagyobb veszélyt jelent.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Herney / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük