Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Hamarosan a 6-11 évesek is olthatók a Moderna védőoltásával

Engedélyezésre javasolja az Európai Bizottságnak a Moderna Covid-19 elleni vakcinájának alkalmazását a 6-11 éves gyerekek körében az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) - közölte a Moderna-oltások magyarországi forgalmazója, a Medison Pharma Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hamarosan a 6-11 évesek is olthatók a Moderna védőoltásával

Emlékeztettek, hogy a CHMP korábban már ajánlotta a két adagból álló oltási sorozat kiterjesztését a 12 éves és idősebb serdülőkorúakra, most pedig hasonló javaslatot tesz a 6-11 éves gyermekek esetében.

A testület által megfogalmazott pozitív vélemény alapján az Európai Bizottság hozza meg a végső döntést arról, engedélyezi-e a védőoltás felhasználását ebben a korcsoportban az Európai Unió országaiban – tették hozzá.

A Moderna a közelmúltban jelentette be azt is, hogy Ausztráliában már megszerezte a hivatalos engedélyt erre a korcsoportra – áll a közleményben.

Mivel az eddigi hírek az oltás kapcsán az 5-11 évesek korosztályáról szóltak, az MTI-n azonban most 6-11 évesekre hivatkoznak, szerettünk volna érdeklődni arról, hogy a Modernával történő oltás kiterjesztését csak 6 éves kortól szeretnék-e megvalósítani, vagy elírás történt és valójában a teljes 5-11 éves korosztályt érinti a javaslat, ám a Koronavírus tájékoztató vonalán a hivatalos közlemény megjelenése előtt nem tudnak tájékoztatást nyújtani a kérdésben.

Olvasd el ezt is: 

Forrás: MTI
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük