Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Három év után derült fény a kórházi újszülöttcserére

Három év elteltével derült fény egy kórházi gyermekcserére Dél-Afrikában: a Gauteng tartománybeli két édesanya egyike vissza akarja kapni biológiai gyermekét, míg a másik nő nem akar megválni a kislánytól, akit lassan négy éve sajátjaként szeret.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Három év után derült fény a kórházi újszülöttcserére

Megoldást keresnek, ami a gyerekek érdekeit szolgálja   

A pretoriai legfelsőbb bíróság a Pretoriai Egyetem Gyermekjogi Központját bízta meg annak kiderítésével, hogy milyen megoldás szolgálná leginkább a gyermekek érdekeit, és hogyan lehetne minimálisra csökkenteni az ügyből fakadó károkat. A központnak kilencven napon belül kell a bíróság elé tárnia eredményeit – adta hírül a The Times című dél-afrikai napilap internetes oldala. 

Lehetséges megoldások

A lehetséges megoldások közé tartozik, hogy a gyerekeket visszacserélik, vagy jelenlegi "édesanyjuknál" hagyják őket és a másik fél vagy kap láthatási engedélyt, vagy nem. Az ügyben felelős személyeknek, köztük a gautengi Boksburgban működő Tambo Memorial Hospital igazgatójának – a kislányok ebben a kórházban születtek – nem volt ellenvetése a központ nyomozása ellen.

Egy apasági vizsgálat során derült fény a babacserére    

A kórházi cserére 2013 végén derült fény, amikor az egyik anya beperelte volt partnerét, mert az nem akart tartásdíjat fizetni a kislány után, arra hivatkozva, hogy a gyermek nem tőle van. Az ezt követő DNS-vizsgálat bebizonyította, hogy valóban nem ő a gyermek apja, de az is kiderült, hogy a nő sem a kislány vér szerinti anyja. 

A kórház megerősítette, hogy a gyermeket elcserélték egy másik kislánnyal, aki ugyanazon a napon jött világra 2010-ben. A csere részleteit nem hozták nyilvánosságra és az sem biztos, hogy azok ismertek.    

Az anyák közösen járnak kezelésre

{HASONLOCIKKEK}Az anyák tavaly találkoztak egymással és biológiai lányaikkal. A két nő december óta közös terápiás kezelésen vesz részt. Egyikük vissza akarja cserélni a gyerekeket, míg a másik anya nem akar megválni a kislánytól, akit lassan négy éve sajátjaként szeret. Mind a négyen teljes és alapos klinikai vizsgálaton fognak átesni. 

Nem ez az első babacsere Dél-Afrikában

Dél-Afrikában nem ez az első kórházi gyermekcsere ügy. 1995-ben két édesanya kapott anyagi kártérítést, miután kiderült, hogy 1989-ben született fiaikat elcserélték a kórházban. Mindketten tovább nevelték nem vér szerinti gyermeküket. 

http://www.timeslive.co.za/thetimes/2014/05/28/baby-swap-nightmare

Forrás: MTI
Fotó: Maddox74/pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük