Hogyan vállalhatunk felelősséget önmagunkért, hogy ne csak sodródjunk és reagáljunk a minket érő hatásokra, hanem aktívan és felelősen alakítsuk saját életünket. A szerzők valódi élethelyzetekből és esetekből kiindulva vizsgálják, hol húzódnak a határaink, mit védenek, hogyan jelölhetjük ki őket, mikor sérülnek meg, és hogyan lehet őket helyreállítani.
A szerzők:
Mindkét szerző gyakorló pszichológus és népszerű előadó, akikszámos könyvet írtak közösen az emberi kapcsolatok témájában,köztük olyan, angol nyelvterületen bestsellereket, mint pl. a Boundaries (Határvonalak) – sorozat házasságról és gyereknevelésrõl szóló köteteit.
Ajánljuk a könyvet
– hívőknek, akik gyakran túl laza vagy túl merev határokkal rendelkeznek
– fiataloknak, akiknek meg kell tanulniuk, hogyan vegyék saját kezükbe az életüket
– szülőknek, tanároknak, pszichológusoknak, lelkészeknek, akik másokat segítenek életvezetési kérdésekben
Harmat Kiadó
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri