Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

HÉTFŐN! Balaton koncert a RockHázban

Valószínűleg, hogy ha most feltesszük a kérdést a fiatalabb generációnak, még nekik is eszükbe jut egy-egy ismertebb Balaton sláger, de a szüleiknek, akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak fiatalok, egészen biztos, hogy valódi élmény-mozi indul be a képzeletükben az ikonikus név hallatára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
HÉTFŐN! Balaton koncert a RockHázban

A Balaton zenekart 1979-ben alapította – az amúgy ugyanebben az időben aranykorukat élő Tarr Béla filmek zenéjét is jegyző – Víg Mihály és Hunyadi Károly. Az együttes első koncertjét, a műfajban ugyancsak legendás URH zenekarral közösen adta 1980-ban egy igen különleges helyszínen: a Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán.

A fellépés után aztán a Balaton egyhamar a magyar underground színtér megkerülhetetlen szereplőjévé vált, mint újhullámos tétel, majd életútjuk fontos mérföldköveként egy időben szorosan együttműködtek az Európa Kiadó illetve a Trabant zenekarokkal, majd hiába telt el több mint négy évtized, hosszabb-rövidebb szünetek és tagcserék után ma is aktív a csapat. Ráadásul tavaly jelent meg egy Ady verseket tartalmazó lemezük, ami érthető módon legalább dupla időutazás. Így jönnek régi és új Balaton-hangulatok, no meg visszavarázsolt ifjúság május 16-án hétfőn, a KKMH RockHáz szabadtéri színpadán…

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük