Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Hiába okos, ha az érzéseit nem tudja megfelelően kezelni – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyerekkorban

Az érzelmi intelligencia - az EQ - azt "méri", mennyire ismeri valaki saját magát, és mennyire tud harmóniában élni a környezetével. A <a href="https://pszichoforyou.hu/eq-polus-eniko-interju/?fbclid=IwAR14zAZYsecDHutwVwM651Mzq-flNmha5amf_CBBs_ejE0b9uT_Ua8-zx40" target="_blank"> Pszichoforyou.hu ezzel kapcsolatban beszélgetett </a> Polus Enikő mentálhigiénés szakemberrel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hiába okos, ha az érzéseit nem tudja megfelelően kezelni – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyerekkorban

Míg az értelmi képességeket meghatározó IQ többnyire velünk született tulajdonság, addig az EQ fejlődésére a szülői nevelés van a legnagyobb hatással. Enikő szerint a fejlett érzelmi intelligencia három tényezőből áll össze:

  • Az első az én-ismeret, avagy hogyan kapcsolódik valaki saját magához.
  • A második az ön-ismeret, amely azt mutatja, hogyan képes másokhoz viszonyulni.
  • A harmadik, hogy az élet során felgyűlt tapasztalatok milyen formában épülnek be a személyiségébe.

Felnőtt korban főleg a különböző krízisek és traumák befolyásolhatják az érzelmi intelligenciát. Az életvégi ellátások során pedig azt figyelték meg, hogy a fejlett EQ-jú idősek békésebbek, és nyugodtabban képesek arra, hogy elengedjék az életet.

Manapság a legtöbb problémát az önismeret hiánya jelenti. Ennek egyik oka individualista társadalmunkból ered: mindenkit kritizálunk, senkit sem akarunk elfogadni vagy közel engedni magunkhoz, ez pedig azzal jár, hogy nincs lehetőségünk tanulni önmagunkról sem. Sokan a saját érzéseiket sem ismerik fel, nincs szavuk rá, vagy csak leegyszerűsítve tudják azokat megfogalmazni.

Az érzelmek helyes kezelését a szülői házban lehet első sorban megtanulni. A szülői minta meghatározó: a felnőtt akkor hiteles, ha negatív érzelmeket is átél néha, és a gyerek látja, hogy ez nem bűn.

Hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia gyermekkorban?

Csecsemőkorban a folyamatos testközelség, a lehető legtöbb bőrkontaktus segíti elő az érzelmi biztonságot. A baba megnyugszik anyja egyenletes szívverésétől, nyugodt lélegzésétől. Éppen ezért tartja fontosnak a szakember, hogy amikor a kisbabánkat tartjuk a karunkban, ne nyomogassuk a telefonunkat: a folyamatos kütyüzéstől izgalmi állapotba kerülünk, szívverésünk felgyorsul, ez pedig ellen megy a nyugodt légkör megteremtésének.

7-8 éves korig az alapérzelmekkel – félelem, düh, öröm, bánat, meglepődés, undor – ismerkedik meg a gyerek, ezeket kell tudnia felismerni magán és másokon, illetve meg is nevezni. Kiskamasz kortól jöhetnek az összetettebb érzelmek: a felháborodás, a kétségbeesés, a magány. Kamaszként már azt is jó, ha felismeri, hogy melyik érzelmét melyik testrészében érzi – a gyomrában, a lábában, a mellkasában. Így akár arra is rájöhet – legjobb, ha szakember segítségével -, hogy bizonyos fizikai panaszainak milyen mélyebb, érzelmi okai vannak.

Enikő tapasztalatai szerint az értelmi és az érzelmi intelligencia fejlődése különös irányt vett az elmúlt egy-két évtizedben.

A mind tudatosabbá váló gyereknevelésnek, a sok fejlesztő játéknak köszönhetően a mai kisgyerekek nagy átlagban intelligensebbek, mint a 10-15 évvel ezelőttiek voltak. Ezek a feladatok azonban csak a bal agyféltekét stimulálják, míg az érzelmekért felelős jobb félteke el van hanyagolva. Ezt az agyféltekét egyebek mellett a sok szabad játék, futkározás, hempergés fejlesztené – ez azonban a mai kicsik életéből egyre inkább kimarad. Ezért aztán hiába okosak, ha az érzéseiket nem képesek megfelelően kezelni.

A legfontosabb tehát, hogy engedjük őket megélni az érzelmeiket! Szerencsére erre már a mai szülők generációjának is megvan a maga gyerekkori mintája: míg az emberiséget évezredeken keresztül arra tréningelték, hogy érzéseiket rejtsék el, a hetvenes évektől kezdve ennek egyre inkább szabad teret engedtek az otthonokban is. Így megvan rá az esély, hogy a jövő generáció ne csak okosabb, hanem magabiztosabb és érzékenyebb is legyen, mint az őt megelőzőek.

Olvasd el ezt is:

foto: Pixabay/Profile 961641

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük