Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Hivatalos: Ezek a legjobb balatoni strandok 2018-ban

Harmincnégy balatoni strandon loboghat Kék Hullám Zászló.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hivatalos: Ezek a legjobb balatoni strandok 2018-ban

Harmincnégy balatoni strand nyerte el az idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kék Hullám Zászlót – jelentette be Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken Balatongyörökön, a díjátadó ünnepségen. A minősítést meghirdető szövetség elnöke hangoztatta: egyértelműen sokat fejlődtek a balatoni strandok.

Balassa Balázs emlékeztetett arra, hogy közel 2 milliárd forint értékben valósultak meg, illetve még zajlanak strandfejlesztések a tó körül a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatának köszönhetően. Sok település önerőből is fejlesztett, így egyre magasabb színvonalúak a balatoni fürdőhelyek.

A minősítés során a bizottság vizsgálta:
 

  • a parkolási viszonyokat,
  • a vizesblokkok állapotát, tisztaságát,
  • a strand akadálymentesítésének szintjét,
  • a környezet állapotát,
  • a játszóterek minőségét,
  • árnyékoltságát.
  • Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket,
  • a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyeltek.
  • Minősítették a strandi vendéglátóhelyeket és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző, stb.) is.

A megmérettetésre az idén a tavalyinál eggyel több, 34 strand üzemeltetője jelentkezett, mindegyikük elnyerte a Kék Hullám Zászlót. A minősítő-rendszerben a zászlókon lévő csillagok száma tovább árnyalva jelzi a fürdőhelyek színvonalát.

A legjobbaknak járó, 5 csillaggal ellátott zászlót kapta:
 

  • Vonyarcvashegy Lidó strandja, 
  • Balatongyörök Községi Strandja,
  • Gyenesdiás Diási Játékstrandja,
  • Szigliget Községi Strandfürdője, 
  • Balatonfüred Kisfaludy és Esterházy strandja,
  • Alsóörs Községi Strandja,
  • Csopak Községi Strandja,
  • Keszthely Városi Strandja, 
  • Balatonalmádi Wesselényi Strandja, 
  • Balatonberény Községi Strandja és 
  • Balatonföldvár Keleti Strandja kapta.

Négycsillagos zászlót további 15, három csillagost hat fürdőhely kapott. Az idén öt különdíjat osztottak ki. A fővédnöki különdíjat, amit a legtöbb pontot elért strandnak ajánlott fel Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

A Balaton "Legzöldebb" Strandja Balatongyörök Községi strandja lett, amelynek kiválasztásakor a bírálati szempontok között volt egyebek között a környezeti nevelés, a takarékos vízhasználat, a megújuló energia használata, a kerékpáros megközelíthetőség, az állatvédelem és a helyi termékek forgalmazása.

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke egy kiemelkedően teljesítő Veszprém megyei strandot jutalmazott, ezt a balatonudvari Fövenyesi Strandja nyerte el. A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése alelnökének különdíját a Zamárdi Nagy Strand, Zala Megye Önkormányzata különdíját pedig a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

A balatoni, 2018-ban ingyenes szabadstrandok listáját itt találod: Balatoni szabadstrandok 2018

Forrás: MTI 
Kép: poszarobert / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük