Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Hogy fognak így életrevaló gyerekeket nevelni a tanárok? – A státusztörvényről közérthetően

Hetek óta a státusztörvénytől hangos a sajtó, ám akinek nincs iskoláskorú gyermeke, vagy nem dolgozik pedagógusként, az kevésbé tudja, hogy miről is szól valójában. A tanárok munkakörülményeit olyan mértékben akarják megváltoztatni, ami szinte ellehetetleníti a megfelelő oktatást, valamint nagyban megnehezíti az életüket. Ráadásul vannak olyan pontjai a törvénynek, amik erősen megkérdőjelezhetőek mindenki számára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogy fognak így életrevaló gyerekeket nevelni a tanárok? – A státusztörvényről közérthetően

Miről is szól a státusztörvény?

A másfélszer annyi munkaidő és a csapszerelés szabadság alatt is normális lenne a törvény szerint

Gondolj bele abba, hogy a munkahelyed HR osztálya behívna egy beszélgetésre valamelyik nap, és közölné veled, hogy a jól megszokott, 8 órás munkavégzés helyett a fél napodat, vagyis 12 órát kellene munkával töltened.

Emellett a megszabott 7 szabadnapból, ami felett saját magad rendelkezhetsz, lenne 2-3 olyan, amikor a munkáltatód azt mondaná, hogy meg kéne bent csinálni a csöpögő csapot, valamint el kéne ültetni pár virágot a telephely kertjében. Felháborodnál te is, nem?

A helyzet az, hogy a tanárok esetében is hasonló dolgokat szeretnének bevezetni. 8 óra helyett 12 órás munkaidő, 3 hónap helyett 6 hónap próbaidő, valamint 2 hónap helyett 6 hónapos felmondási idő.

Emellett a nyári szabadság ideje alatt lenne 15 nap, amikor behívhatnák őket olyan munkákra, amik nem kapcsolódnak a munkaköri leírásukhoz. Ami még tetézi az egészet, hogy a közoktatásban dolgozók ezentúl vasárnap is dolgozhatnának, és nem feltétlenül a hozzájuk legközelebb eső iskolában, hanem konkrétan bárhol az ország területén.

Hosszabb tanév, kevesebb végkielégítés, bekamerázott tantermek

Sokan irigykednek azért, mert a tanárok június közepén leteszik a tollat és ceruzát, és augusztus közepéig fel sem veszik azokat. Az új törvény szerint július 15-ig kitolhatnák a tanévet, ami plusz egy hónapot jelent.

Drasztikusan megrövidítenék a végkielégítés összegét is: míg jelenleg egy 20 éve pályán lévő tanár 8 havi illetményt kapna, ezt a jövőben 1 hónapra csökkentenék.

Ha már a tüntetést említettem: a státusztörvény még ezt is korlátozná.

Se munkaidőben, se munkaidőn kívül nem mondhatna negatív véleményt egy tanár a munkáltatójáról, a tanítási módszerekről, a tankönyvekről: se a közösségi média felületein, se az utcán, se sehol. Napközben megfigyelhetik és lehallgatják, amiről elvileg előre fogják tájékoztatni, hogy a jogai ne sérüljenek, de arról mélyen hallgatnak, hogy mi a helyzet a diákok jogaival? Vajon ők is beleegyeznek abba, hogy bekamerázzák a tantermet és felvételt készítsenek róluk?

Védik a tanulók jogait, de milyen áron?

Ha ez nem lenne elég felháborító, még azt is meghatározták, hogy a tanár munkaeszközeibe – például laptop vagy telefon – a munkáltató bármikor belenézhet, még akkor is, ha ezek saját tulajdonúak.

Gondolj bele, téged hogyan érintene, ha a te saját mobiltelefonod vagy a laptopod kéne megmutatnod a munkáltatódnak azzal a címszóval, hogy a munkával kapcsolatos dolgaidat ellenőrizi?

Elég, ha a családodról készült képeket látja, miközben mást keres, tulajdonképpen azokhoz sincs semmi köze.

Legtöbbször a tanulókra hivatkoznak: hogy az ő művelődésükhöz való jogokat védik, de ha például egyik napról a másikra megszűnne a közeletekben lévő iskola arra hivatkozva, hogy a tanárok jogtalanul tüntettek, akkor az vajon mennyire védi a tanulók jogát? Hogy reggelente nem 5 percet, hanem 1 órát kell majd utazniuk, hogy tanulhassanak? Hogy a megszokott környezetből egy teljesen új helyre kerülnek? Hogy a korábbi osztálytársaik közül csak páran kerülnek az új helyre?

Valószínűleg semennyire.

A törvénytervezet az alábbi oldalon olvasható, van még benne számos olyan pont, ami eléggé megkérdőjelezhető.

Érted már, miért tüntetnek a tanárok, diákok és szülők?

Kapcsolódó cikkeink:

Indexkép: Element5 Digital képe az Unsplash.com oldalról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük