Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Hogy ne legyél sárkány? – Figyelemfelkeltő írás terjed a női agresszióról

A bántalmazó kapcsolatról a legtöbb embernek a súlyos sérülések, a nemi erőszak, és főleg a férfi elkövető és a női áldozat jut eszébe. Hogy ugyanez fordítva is történhet, fizikai nyomok nélkül, egyelőre tabu téma. A Tumblren terjedő írás erre a jelenségre szeretné felhívni a figyelmet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogy ne legyél sárkány? – Figyelemfelkeltő írás terjed a női agresszióról

Míg a bántalmazott nők ügye – helyesen – folyamatosan a közbeszéd tárgya, a nők által elnyomott férfiak legfeljebb szánakozó pillantásokat kapnak évszázadok óta. A „papucsférj” alakja a mai napig kedvelt komikus elem a filmművészetben, és a nagy nyilvánosság előtt is nyugodtan el lehet sütni olyan vicceket a fiúk és férfiak rovására, amelyek fordított esetben azonnal szexistának lennének kikiáltva. (Én magam néhány éve döbbenten hallgattam, ahogyan egy lelkész azt ecsetelte a gyülekezetnek, hogy a lánygyerek azért jobb, mint a fiú, mert a fiúk büdösek.)

Mindez kamaszkorban, amikor még csak tanuljuk a párkapcsolatban való viselkedést, különösen szembetűnő lehet. Hogy felnőve ne váljanak bántalmazó, passzív agresszív feleséggé, minden tinilánynak érdemes lenne megfogadni a következő sorokat. Az írást megjelenése után rengetegen osztották meg, köztük a Boredpanda is.

„Kedves Tinilány!

Ne bántalmazd a barátodat, mert amit teszel, az igenis bántalmazás.

Ne

  • Ordíts vele a barátai füle hallatára
  • Üsd és pofozd, amikor olyat mond vagy tesz, ami neked nem tetszik
  • Mondd neki, hogy nincs választási lehetősége, amikor mindkettőtöket érintő ügyben kell dönteni
  • Tiltsd el a barátaitól, mert neked nem szimpatikusak
  • Mondd neki, hogy nem állhat szóba más lányokkal, akkor sem, ha azok a barátai
  • Kényszerítsed arra, hogy minden egyes percét veled töltse
  • Mondj rá lekicsinylő dolgokat, és mutass rá folyamatosan a gyengeségeire
  • Nevezd hülyének, vagy nevesd ki, ha hibázik
  • Fenyegesd szakítással, ha nem azt teszi, amit te akarsz
  • Manipuláld érzelmileg, és sírj, amíg az nem történik, amit szeretnél
  • Gyanúsítsd azzal, hogy megcsalt, minden egyes alkalommal, amikor épp nincs veled
  • Zaklasd telefonon, ha nem ír ötpercenként üzenetet
  • Mondd neki, hogy te vagy a legjobb dolog, ami történhetett vele, és soha senki nem fogja szeretni rajtad kívül
  • Támadj rá fizikailag, amikor mérges vagy
  • Kényszerítsd szexre, ha nem akarja
  • Sértsd meg a magánszféráját azzal, hogy a telefonjában kutatsz
  • Gurulj méregbe, ha megváltoztatja a jelszavait, vagy nem mondja el neked őket

Ha egy fiú teszi ezeket egy lánnyal, azt bántalmazásnak hívjuk, de fordított esetben a legtöbben normálisnak tartják. Rengeteg lányt láttam a középiskolában, akik úgy bántak a barátjukkal, mint egy rakás sz..al. Néha még fizikailag is bántották őket a folyosón, és senki nem állította le őket, hiszen lány támadott rá fiúra.

Fiúk: Ha a barátnőtök bármi ilyet tesz, hagyjátok ott őt. Ez bántalmazás, és ti jobbat érdemeltek.

Lányok: Ha észreveszitek, hogy ezek a közül bármelyik jellemző rátok, hagyjátok abba, mert ezek által bántalmazókká váltok.”

Fotó: PDPics / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük