Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Hogy tanulnak legkönnyebben a gyerekek? – Agytorna és szórakozás mind a 7 tanulási típus számára

Szakemberek egybehangzó állítása szerint a gyerekeket legjobban a szabad játék fejleszti. Ennek ellenére a legtöbb szülő nem nagyon tud elszakadni attól a szándéktól, hogy valamilyen módon tanítsa, fejlessze a gyerekét. Ez természetesen azért nagyon hasznos is tud lenni, de fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a gyerekünk számára mi lehet a legjobb módja annak, hogy tanítsuk őt. Hiszen mindannyian kicsit másképp látjuk és értjük meg a világot, tehát másként jegyzünk meg új információkat is, azaz másképp tanulunk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogy tanulnak legkönnyebben a gyerekek? – Agytorna és szórakozás mind a 7 tanulási típus számára

Angol szavak kezdőbetűiből áll össze az úgynevezett VARK modell: azaz Visual, Auditory, Reading/writing és Kinaesthetic. Tehát van, aki vizuálisan, van, aki hallás után, van, aki olvasás-írással és van, aki a mozgás segítségével tud könnyebben tanulni. Hogy kinek a számára melyik a leginkább működőképes, kiderül azonnal, ahogyan valamilyen új dolgot kell elsajátítanunk. Ezenkívül megkülönböztethetünk 7 tanulási típust is, amelyek persze ritkán fekete-fehérek, gyakran keverednek, és az idő előrehaladtával változhat is, hogy milyen módon tanul szívesen a gyerek.

Hogy tanulnak legkönnyebben a gyerekek?

  • A vizuális – néz és tanul, szereti, ha a tanítás során képeket, ábrákat, diagramokat mutatnak neki. Ők könnyebben jegyeznek meg bármilyen képet, akár táblára felírt szavakat, vagy rajzokat.
  • A hallgató – hallgat és tanul, általában jó ritmusérzékkel is rendelkezik. Nekik sokat segíthet az, ha felmondják a leckét hangosan.
  • A verbális – tanulni a szavak segítségével – ők a kimondott és leírt szó ereje segítségével jegyzik meg az információt. A szavak jelentése bír számukra fontossággal, ők ezt képesek megjegyezni.
  • A tevékeny – csinálja és tanulja. Az ilyen típusú tanítást kedvelő gyerekek, szeretnek mindent inkább megfogni, megérinteni, valóságban megtapasztalni a dolgokat.
  • A logikus – tanulni a rendszerek segítségével – Ők szeretik megérteni, hogyan kapcsolódnak egymáshoz dolgok, hogyan tud együttműködés kialakulni egy rendszer elemei között.
  • A szociális – a közösségben tanuló – az ilyen karakterű gyerekek sokszor elveszítik a fókuszt, ha egyedül tanulnak, de könnyedén ragad rájuk a tudás, ha csoportban vannak, vagy legalább egy társuk segíti őket.
  • A magányos – az egyedültanuló, aki az új készségeket inkább maga sajátítja el, az új tudást egyedül szívja magába. Kevesebbet fog kérdezni.

Hogy tanulnak legkönnyebben a gyerekek?

Aki szívesen tesztelné, hogy a gyermeke melyik típusba tartozik, itt megtudhatja: http://learningquiz.brightminds.co.uk/
Hasznos, ha felfedezzük gyerekünkben azt, hogy a fentiek közül melyik típus jellemző rá igazán, azaz milyen tanulási módszertan lehet számára a legkomfortosabb. Így könnyebb lesz nekünk is támogatni őt, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle.

Hogy tanulnak legkönnyebben a gyerekek?

Tanulni sokszor játék közben lehet a legjobban, és szerencsére vannak olyan játékok, amelyek szinte mindegyik típusú gyerek számára kínálnak érdekességet. Az angol The Green Board Game Company alapítója, Gary Wyatt több mint 25 éve azon dolgozik, hogy az egész családot szórakoztató, közösen játszható gondolkodtató játékokat fejlesszen. Ennek a szériának lett egy kitűnő állomása az a társasjáték-sorozat is, amelyet ma már a világ 57 országában játszanak örömmel, 26 nyelven összesen 40 különböző témakör jelent meg. A BrainBox játékok néhány éve Magyarországra is megérkeztek, az óvodás és iskolás korú gyerekeket nevelő szülők nagy örömére. A szórakoztató „agytorna” bárhol könnyedén játszható, a homokóra 10 másodpercig pereg, addig van ideje a játékosnak tanulmányozni a képet, majd a kockadobás eredménye szerint kap kérdéseket, hogy mit jegyzett meg a látottakból. A kicsik persze többször is megfordíthatják a homokórát, hogy legyen idejük memorizálni. A legkisebbek színekkel, számokkal, állatokkal memóriáznak, a kisiskolásoknak van ABC, matematika és környezetismeret témájú játék, a nagyobbaknak pedig világtörténelem, mítoszok és szörnyetegek vagy éppen találmányok jelenthetnek izgalmas kihívást. A kérdések amúgy a felnőttek agyát is remekül kikapcsolják és megtornáztatják, az örömteli családi együttjátszás pedig egészen biztosan olyan élmény, amely bármely típusú gyermeknek is meghozza a kedvét a tanuláshoz és az okosodáshoz.

Hogy tanulnak legkönnyebben a gyerekek - BrainBox

 

A BrainBox játékokról több információ itt: jatektenger.hu

 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Most egy BrainBox – Első színek társasjátékot nyerhetsz. Ehhez nincs más dolgod, csak válaszolj az alábbi néhány egyszerű kérdésre november 13. éjfélig.

Sorsolás: 2017. november 14.

A szerencsés nyertes nevét kiírjuk és emailben is értesítjük.

{MODULE_POLL_NEWS_ID_475}

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük