Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Hogyan is működik a Prof. A. Tomatis módszer?

Leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy szépen csendben egy fejhallgatón zenét hallgat a terápiára érkező, napi két órában.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogyan is működik a Prof. A. Tomatis módszer?

És akkor miért, hogyan hat? Hiszen zenét, rádiót mindannyian hallgatunk nap, mint nap, mégsem tapasztaljuk, hogy egy kívánságműsor meghallgatása után javulna valakinek például a beszédhibája, helyesírása, egyéb képessége.

Erre a kérdésre már összetettebb a válasz. A zenét a terapeuta az egyéni szükségletek, adottságok, problémák szerint megválogatja, ami egy speciális készüléken, az úgynevezett „elektromos fülön” keresztül érkezik egy speciális fejhallgatón a klienshez. Ezen készülék segítségével a terapeuta a zenét a „hallgatóra szabja”, módosításokat hajt rajta végre a készülékkel. Ettől a nagy tisztaságú, szépen csengő tiszta felvételekből elég furi zene lesz hallható, ami ráadásul mintha kontakthibás fejhallgatón szólna. Összegezve tehát, az itt hallgatott zene nem azonos a rádióban szóló zenével.

Ezen felül a fejhallgató sem mondható hagyományosnak: a szokásos jobb-bal oldalon kívül, felül középen, a fejpántba épített csontrezgő is szól. És hogy teljes legyen az „élmény”, illetve, hogy a terápia elérje célját, a három egység nem azonos időben, különböző hangerőkkel érkezik a furi és szaggatott zene hallgatójához.

Fotó: Christy Thompson/freeimages.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük