Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Hogyan segít szülés közben a dúla?

Kati története azért érdekes, mert míg első kisfiát császármetszéssel hozta világra, addig másodszorra megvalósult, amire annyira vágyott: a hüvelyi szülés természetes élménye. Második várandóssága idején dúla segítségével készült a vajúdásra és a szülésre, és most megosztja velünk ezzel kapcsolatos élményeit.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogyan segít szülés közben a dúla?

Fiaim között másfél év korkülönbség van. A nagyobbik császárral született, így őt nem kaphattam meg rögtön, és 12 óra is eltelt, mire végre megszoptathattam. Rettentően nagy volt bennem a hiányérzet a születésével kapcsolatban. Kisebbik fiam születésénél a kis korkülönbség miatt sem túl sok esélyt adtak a természetes szülésre. Mégis arra vágytam, hogy én adjak életet a szó szoros értelmében a babámnak. Azt akartam, hogy rögtön rám tegyék, és szoptathassam. Azért kerestem föl dúlát, hogy legyen ott velem valaki, aki bízik bennem, aki elhiszi, hogy meg tudom csinálni. A dúlám már kísért császáron átesett nőket, így van tapasztalata a hozzám hasonló esetekkel. Az is fontos volt nekem, hogy természetes módszerekkel tudja támogatni a vajúdást.

Második szülésem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Biztos vagyok benne,hogy ez csak a dúlám segítségével sikerülhetett! Nem volt túl könnyű. Hosszan vajúdtam. Az elején lassan tágultam, mégis hála a dúlám tanácsainak és csodaszereinek (olajok, homeopátia, masszírozás…), csak beindult és felgyorsult a folyamat. Nagyon jó hangulatban teltek az órák, úgy érzem jól egymásra találtunk mi négyen: a dúlám, a férjem a baba és én. A kórházi személyzet is egész másképp állt hozzám azért, mert dúlával érkeztem. Most nem próbáltak oxyitocint vagy epidurális érzéstelenítést rám erőltetni. Békén hagytak, és ez nagyon jó volt. A csecsemősökkel is mindent megbeszélt a dúlám. Boldizsár így egész más körülmények között, természetesen születhetett meg. Rögtön rám rakták, és amíg engem varrtak, az apukája gyönyörködhetett benne (én addig a dúla kezét szorítottam), végül aztán jó hosszan szopizhatott.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült így szülnöm. Ez az élmény begyógyított sok régi sebet. Örülök, hogy dúlával szülhettem, és hogy a dúla emiatt életem egyik legfontosabb emberévé válhatott.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük