Hol rontottam el, hogy a gyerekeim és az unokáim be se teszik hozzám a lábukat?

Bori néni története.

Megöregedtem…

Ma éjszaka sem tudtam nyugodtan aludni. Fáj a jobb vállam és a csípőm is. Óránként felébredek rá. Van, hogy felkapcsolom a villanyt és olvasok egy kicsit, aztán arra ébredek, hogy elbóbiskoltam a könyvvel az ölemben. Néha a kisrádiót is bekapcsolom, ha nem tudok aludni. Hajnalban meg kipattan a szemem. Évek óta nem tudok 4-5 óránál többet aludni.

Bezzeg amikor fiatal voltam! Emlékszem, Zsófikám reggel mindig korán ébredt, olyan 6 és 7 óra között. Én meg nem bírtam felkelni az ágyból, és szépen megtanítottam neki, hogy hagyja anyucit aludni reggel. Így amikor felébredt, csendben kiosont játszani, nem ébresztett fel engem. Talán nem töltöttem vele elég időt?

Elhúzom a függönyöket, hogy egy kis fény szűrődjön be a szobába. A lábamnál már ott ólálkodik Cirmi. Szegény, ő is nagyon öreg már, ki se teszi a lábát itthonról. Pedig régebben volt, hogy 2-3 napra is eltűnt, aztán mindig hazakeveredett. Vadászott is, és szerette a kis zsákmányait letenni nekem nagy büszkén a padló kellős közepére. Még Julcsikám hozta haza a macskát, de amikor férjhez ment, nem vitte magával, így hát megmaradt nekem.
 

Minden nap megpuszilgatom a fényképüket

Julcsi a kisebbik lányom. Két kisfia van, most várja a harmadik babáját. Németországban élnek. Minden évben küldenek magukról és a gyerekekről fényképet. Ide szoktam kitenni, a komódra. Minden nap megpuszilgatom a képüket. És imádkozom értük. Hogy egészségesek legyenek és sikerüljön minden álmuk, vágyuk, a gyerekek jól tanuljanak és legyenek nagyon boldogok.

Nagyon hiányoznak. Évek óta nem láttam őket. Mindig ígérik, hogy majd jönnek, de nem jönnek. Túl elfoglaltak. Messze is vannak. Valahol megértem. Egy könnycsepp gurul végig az arcomon. Miért vagyok szomorú? Hiszen büszke lehetek rájuk! Mindkét lányomból nagyszerű ember lett. Férjhez mentek. Sikeresek. Boldogok. Szép gyerekeik vannak. Kívánhatnék többet?

Kindel Media fotója a Pexels oldaláról

Karácsonykor is otthonkában vagyok, úgyse jön senki

Eszembe jut, hogy ma kell virágokat locsolnom. De előbb felöltözöm. A tea közben elkészült, amit odatettem. Kinyitom a ruhásszekrényt. Kiveszem az otthonkámat. Végigsimítom a kezemmel a legszebb blúzomat és szoknyámat. Az idejét se tudom, mikor vettem fel utoljára. Mindig akkorra tartogattam, amikor ünnepeltünk a családdal. Születésnapokat, névnapokat, de ez volt rajtam húsvétkor és karácsonykor is.

Ma már karácsonykor is otthonkában vagyok. Úgyse jön senki. De azért Zsófikám és Julcsikám is felhív telefonon. Olyankor hallom az unokákat is a háttérben. Néha átadják nekik is a telefont. Szorongató érzéssel a torkomban beszélgetek velük. Azt sem tudom, mi a kedvenc játékuk vagy mesekönyvük, hogy labdázni szeretnek vagy festeni.

Teljesen kifulladok, mire felöltözöm és beágyazok. Az ágyneműhuzatra én magam hímeztem a kis kék madarakat és a rózsaszín virágokat. Régebben sokat hímeztem. Danika két éve született. Most lesz a születésnapja. Amikor Zsófikám várta őt, akkor megleptem egy takaróval, amit neki horgoltam. Meg egy pár téli holmival is: készítettem nekik kiskesztyűt, sapkát, sálat, pár kisruhát is. De már nem merek belefogni ilyenbe. Nem azért, mert remeg a kezem. Hanem mert azt sem tudom, hogy mekkora méret kellene. Hogy milyen színben tetszene. Hogy örülnének-e neki.

Sabine van Erp képe a Pixabay-en

Holnap lesz a kisunokám második születésnapja, akit csak fényképről láttam

11 óra. Be kell vennem a gyógyszereimet. Az asztalra vannak kikészítve, mindegyik dobozára ráírtam, hogy melyiket hány órakor kell bevennem. Odacsoszogok a papucsomban. Az asztalon hever a naptáram is. Pirossal be van karikázva a péntek. A kisunokám születésnapja. Már odakészítettem egy borítékot. Belecsúsztatom a pénzt és lezárom. Majd holnap a piac után feladom.

Az előszobába megyek, hogy megetessem a cicát. Lassan lépkedek, nagyon fáj a csípőm. Lehajolok a tányérért. Cirmi már a lábam alatt sertepertél. Már csak ő maradt nekem. Belenézek a tükörbe. Egy fátyolos szemű, ráncos, idős asszony pillant vissza. Felsóhajtok. Mit rontottam el, hogy évek óta nem jönnek a gyerekeim és az unokáim?
 

Ha kíváncsi vagy Bori néni lányának történetére is: Bűntudatom van, amiért magára hagytam anyukámat – Zsófi őszinte vallomása arról, miért nem látogatja édesanyját

Indexkép: Anna Shvets fotója a Pexels oldaláról