Hirdetés Partneri kampány helye
Terhesség

Homeopátia kismamáknak

A várandósság idején számtalan probléma előfordulhat, melyekre nem feltétlenül lehet, vagy érdemes gyógyszert szedni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Homeopátia kismamáknak

Ilyen problémákra nyújthatnak megoldást a homeopátiás szerek, melyek nem okoznak kárt a magzatban, ráadásul mellékhatással sem rendelkeznek. Bár több évszázados múltra visszatekintő gyógymódról van szó, hazánkban csupán néhány éve terjedt el a homeopátiás szerek használata.

Fontos tudni

A homeopátiás szerek az immunrendszert stimulálják, tehát a saját védekező rendszer aktivizálása által érnek el javulást. Éppen ezért egyre népszerűbbek, s ma már a gyermekgyógyászatban, illetve a várandósság alatt felmerülő problémák kezelésében is fontos szerepet kapnak.

A homeopátiás szereket televíziótól, mikrohullámú sütőtől távol kell tartani, mivel ezek csökkenthetik, de akár meg is szüntethetik azok hatását. A szer alkalmazása előtt és után fél órán át tilos enni és inni, hogy a száj nyálkahártyája minél tisztább legyen, s így segítse a szer felszívódását. Kerülni kell a menthol illetve a kámfor használatát (kékrém, fogkrém stb.), illetve a kávé fogyasztását. A golyócskákat nem szabad szétrágni, vagy lenyelni; minden esetben helyezzük a nyelv alá, s lassan szopogassuk el.

Émelygés ellen

Tünet: túlérzékenység szagokra, verejtékezés, ételre rá sem tud nézni

Szer: Colchicum D6

Adagolás: naponta 2-3-szor 1 adag

Tünet: állandó intenzív hányinger, ismétlődő hányás, esetleg hasmenés

Szer: Ipecacunha D6

Adagolás: naponta 2-3-szor 1 adag

Gyomorégés ellen

Tünet: erős nyálfolyás, gyomorégés, a tünet nem állandó, hanem periodikusan jelentkezik

Szer: Iris D6

Adagolás: naponta 2-3-szor 1 adag

Visszér

Tünet: sötétkék, érintésre érzékeny visszerek, melyek kimondottan sérülékenyek

Szer: Hamamelis D6

Adagolás: 3-4-szer 5 golyócska naponta

Ne feledjük el, hogy a homeopátiás készítmények bár nagyszerű kiegészítők, az orvosi vizsgálatot és a gyógyszereket nem helyettesítik.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük