A kedves fiú mindössze 9 éves, a hátára kötött kisöccse pedig nem lehet több háromnál. A felvételen édesanyjuk is látható, hátán pedig annak indoka, miért cipeli a kisfiú a picit: az anyuka ugyanis nehéz terhet visz, egy sima hátizsáknál – csaknem saját magánál is – jóval nagyobb pakkja foglalja el.
A család éppen a nagypapához tart, részt vesznek ugyanis abban a programban, mely szerint ha a családok hajlandók átköltözni egy másik faluba, kapnak egy saját házat. A kezdeményezés célja, hogy olyan helyre települhessenek a mélyszegénységben élők, ahol tudnak munkát vállalni, illetve a gyerekek is járhatnak iskolába. Ez a család is részt vesz a programban, amíg azonban felépül a házuk, a nagypapánál húzzák meg magukat – költözésüknek lehetünk szemtanúi a képeken – írja az NLCafe.
Indexkép: andreas160578 / Pixabay
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri