Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Idén is elindítja RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programját szakképző iskolák számára az UNICEF Magyarország

Az UNICEF Magyarország a Generation Unlimited című nemzetközi kezdeményezés részeként, immáron ötödik alkalommal indítja el RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programját, amely lehetőséget teremt a 14-22 éves magyarországi fiatalok számára, hogy aktívan részt vegyenek a különböző, őket érintő társadalmi problémák feltárásában és a megoldások kidolgozásában. A fiatalok idén is a lelki egészség, az oktatás, a részvételiség és a környezetvédelem témakörében nyújthatták be pályázatukat. A beérkezett 20 pályamunka elbírálását követően a kiválasztott 10 csapat október végén folyamatos szakértői támogatás mellett kezdheti meg a megoldások kidolgozását.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Idén is elindítja RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programját szakképző iskolák számára az UNICEF Magyarország

A RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programba idén 10 olyan településen működő szakképzési intézmény és technikum is jelentkezett, amelyek korábban nem vettek részt a kezdeményezésben, így a Budapest III. és XIV. kerületében, Cegléden, Tokajban, Sátoraljaújhelyen, Szegeden, Komlón és Sellyén működő szakképző iskolákban tanuló fiatalok pályázhattak a négy kategóriához kapcsolódó ötleteikkel. Az UNICEF Magyarország kifejezett célja, hogy Magyarország összes vármegyéjébe eljuttassa a nemzetközi kezdeményezés részeként megvalósuló programot és ezzel minél több fiatal számára megnyissa a lehetőséget arra, hogy aktív résztvevője és egyben katalizátora legyen az őt érintő társadalmi problémák megoldásának.

Szelektív kuka plakát

A pályázatok benyújtását megelőzően az UNICEF Magyarország összesen 225 diák számára szervezett problémafeltáró kreatív foglalkozásokat tíz oktatási intézményben, ahol közösen tárták fel azokat a nehézségeket, amelyek közvetlen környezetükben jelen vannak. A beérkezett pályamunkák rávilágítanak arra, hogy a résztvevő fiatalokat jelenleg a lelki egészség témaköre foglalkoztatja leginkább.

Lelki egészség (Fehér Hollók)

A 2018-ban indított, Egy generáció korlátok nélkül (Generation Unlimited) elnevezésű nemzetközi, átfogó program biztosítja, hogy a fiatalok világszerte megfelelő oktatásban és képzésben részesülhessenek és később könnyen megtalálhassák helyüket a munka világában. A RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programmal a gyermekvédelmi szervezet itthon is aktív részvételre sarkallja a magyar fiatalokat, lehetőséget teremt az őket érintő kérdésekben való megnyilvánulásra, döntések meghozatalára, a tanulási környezetük fejlesztésére, a társadalmi felelősségvállalás erősítésére, a helyi diákközösség megszervezésére, és nem utolsó sorban eszközöket és szakmai támogatást biztosít a közös alkotáshoz, hogy együtt keressék meg a legjobb megoldást az őket személyesen érintő társadalmi problémákra.

Természetvédelem - A környezet védelmezői

2023-ban a RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! program a The Velux Foundations támogatásával valósul meg. A programot immár ötödik éve az Accenture Magyarország IT tanácsadó cég segíti stratégiai partnerként. Az anyagi segítségen túl a vállalat munkatársai szakmai mentorként is támogatják a fiatalokat.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük