Hirdetés Partneri kampány helye
Szabadidő

Idén is jön az Előzd meg a Fogaskerekűt!

Van amit nem lehet megunni: Jön a XXI. Előzd meg a Fogaskerekűt!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Idén is jön az Előzd meg a Fogaskerekűt!

A főváros kedvenc sportversenye 2026-ban is elstartol, és hozza a jól megszokottat: hódítsd meg gyorsabban a csúcsot futva vagy két keréken, mint ahogy a végállomásra befut a kihívó, a Hegyvidék legendás gépszörnye. Az emelkedőt átlagosan 15 perc alatt megjáró Fogaskerekűt azonban nem olyan egyszerű legyőzni, mint elsőre azt bárki gondolná, hiszen, bár a táv nem több, mint 4 kilométer, a versenysportolókat is megizzasztó, budapesti versenyeken igazán extrémnek számító 325 méteres szintemelkedés mit sem változott az elmúlt 21 évben, mióta az ország legvakmerőbb futói és bringásai kelnek versenyre az időközben már 152 éves Fogassal. Szóval a dobogóra jutás nem kis felkészülést és állóképességet kíván, de nem csak a top 3 lehet a cél: évről-évre egyre több szabadidős sportoló is beleáll a versenybe, sőt, nem ritka, hogy komplett családok, sportos baráti társaságok, vagy éppen kollégák jelentkeznek váltófutás kategóriában, hiszen ez a nap kérdés nélkül felér egy alapos csapatépítővel is.

Aki pedig valami lightosabb mozgásra vágyva mégis lemondana a brutális emelkedőről, vagy kisgyerekkel szállna ringbe, azt a túra kategória várja a Budai-hegység gyönyörű erdeiben tekergő laza 6 kilométeres kirándulásra.

A verseny hangulatába egy tavalyi kerékpáros induló videoblogja ad betekintést: 

TEXTSTART:36580YouTube:TEXTSTOP

További infó és nevezés:

Rajt: Szent János Kórház fogaskerekű megálló

Cél: Széchenyi-hegy, Gyermekvasút, fogaskerekű végállomás, (Rege út park)

https://www.facebook.com/events/2469231443530439

https://shop.hegyvideksport.hu/shop

(Túra kategóriában csak online jelentkezés lehetséges!)

A 700.000 Forint összdíjazást a verseny története során először, mindkét kategóriában pénzdíj formájában osztják ki a dobogósok között. Az abszolút kategória 1-5. helyezett férfi és női kerékpáros a futókhoz hasonlóan 350.000 forintnyi pénzdíjban részesülnek.

Minden indulót befutócsomaggal, befutóéremmel díjazunk!

Nyitókép: hegyvidéki sportközpont

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük