Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Idén már nem nyaralhatnak itt a beteg gyerekek, mert egy akkugyár munkásszállója lett

Évről évre az agárdi hotelben nyaraltak az izomsorvadásban szenvedő gyerekek. Az épületet a magyar állam 2015-ben egy 2,5 milliárdos beruházás keretében újította fel, és akadálymentesítette is.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Idén már nem nyaralhatnak itt a beteg gyerekek, mert egy akkugyár munkásszállója lett

Nemcsak a gyerekeknek, a szüleiknek is kikapcsolódást jelentett ez a hely

Többet már nem nyaralhatnak az agárdi hotelben az izomsorvadásban szenvedő gyerekek, ugyanis az iváncsai akkumulátorgyár munkásszállója lett. Erről a hvg.hu írt. 

A gyárba olyan sok koreai és mongol vendégmunkás érkezik, hogy már nem tudják hol elszállásolni őket, a környező falvak szállásai is megteltek. A lap szerint a dolgozókat év eleje óta az agárdi Tóparti Sport Hotelben szállásolják el.

A telephelyen lévő 42 szobás szállodát a magyar állam 2015-ben egy 2,5 milliárdos beruházás keretében újította fel, és akadálymentesítette is.  

A Gyógyító Jószándék Alapítvány évek óta itt táboroztatja a Duchenne-féle izomdisztrófiás, és a spinális izomatrófiás, azaz SMA-s gyermekeket és szüleiket. 

Az ingatlant a lap szerint egyébként a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti, ami 2021-ig állami cég volt, most a Máltai Szeretetszolgálaté.

A lapnak nyilatkozó egyik érintett azt mondta, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem a szüleiknek is kikapcsolódást jelentett ez a hely. Szobát foglalni már nem lehet ide. 

A VVSI (Velencei-tavi Vízi Sportiskola) épületeit fenntartó cég ügyvezetője elmondta, hogy valóban felfüggesztették a turisztikai tevékenységüket. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szálloda mellett létrehozott korai fejlesztő központ és felnőtt korú mozgássérültek rehabilitációs központja továbbra is működik. 

Indexkép: Google Maps

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük