Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Így ültetheti el a gyerekekben az előítéleteket az új nyolcadikos földrajz munkafüzet

Szinte minden szeptemberben találkozhatunk olyan posztokkal, melyek az új tankönyvekből kifotózott részleteket mutatnak, és sokak nemtetszését váltják ki. Idén már több problémás témát is kiszúrtak a szülők.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Így ültetheti el a gyerekekben az előítéleteket az új nyolcadikos földrajz munkafüzet

Viharosan indul ez a tanév is: a koronavírus miatti bizonytalanság és új iskolai szabályok mellett a már-már elmaradhatatlan szeptemberi tankönyvi fényképek is borzolják a szülők kedélyét.

A nyolcadikos földrajz tankönyvből és munkafüzetből már több részlet is megjelent a közösségi oldalakon. Az egyik feladat során a menekültekkel kapcsolatos állításokat kell megvizsgálniuk a tanulóknak, és meg kell vitatniuk, melyek alapulnak előítéleteken, és melyek mögött állhat valós ok.

Menekültek: Előítélet, vagy valós ok?

kép forrása: https://www.tankonyvkatalogus.hu/pdf/FI-506010802_1__teljes.pdf

A felsorolt hat állítás közül azonban öt erősen rosszindulatúra, megbélyegzőre, vagy épp kirekesztőre sikeredett:

  • Elveszik előlünk a munkahelyeket.
  • Bűnöző életmódot fognak folytatni.
  • Betegségeket terjesztenek.
  • Erkölcsi kötelességünk segíteni azokon az embertársainkon, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak.
  • Európa maradjon az európaiaké!
  • Azért jönnek ide, mert itt nem kell dolgozniuk.

A feladat ráadásul így szól: “Mely érvek alapulnak előítéleteken? Színezd kékre!
Melyeknek lehet valós okuk? Színezd sárgára!" – a szöveg tehát arra utal, hogy legalább két állításnak lehet valós alapja.

Még el sem ült a vihar, máris megjelent a következő fénykép, szintén a nyolcadikos anyagból. A fotót Péterfy-Novák Éva írónő osztotta meg:

A kép azóta több csoportban is megjelent és heves tiltakozást váltott ki. A legtöbben azt kifogásolták a feladattal kapcsolatban, hogy előítéleteket ültet el – vagy már meglévőknek ad igazat, mélyíti el őket – a gyerekek fejében például a következőhöz hasonló állításokon keresztül: "A roma népességre általában jellemző az országos átlagnál alacsonyabb iskolázottság". Hogy még szembetűnőbb legyen a különbség, a feladat részeként a tanulóknak össze kell hasonlítaniuk egy átlagos 25 éves budapesti nőt egy átlagos 25 éves miskolci roma nővel családi állapot, iskolázottság, gyermekek száma és gazdasági aktivitás szempontjából.

Bár a téma fontos és beszélni kell róla, kérdés, hogy a pedagógusok mennyire tudják majd olyan mederbe terelni ezeket a beszélgetéseket, hogy hatásukra ne essenek a kirekesztés áldozatává az osztályok roma származású tanulói?
Az érintetteket már maga a feladat szövege is érzékenyen érintheti. Vajon hogy eshet egy nyolcadikos, roma diáknak, ha azt látja: az előítéleteket, amikkel naponta szembe kell néznie, már a tankönyveken keresztül szívhatják magukba a tanulók? Mit érezhet akkor, ha a saját családjában fontos a tanulás, esetleg ő maga is céltudatos? A feladat során azzal kell szembesülnie: hiába próbál kitörni, a származása miatti megbélyegzést így sem kerülheti el.

Sokan az ellen emeltek hangot, hogy a feladat által nem magát a népcsoportot ismerhetik meg a tanulók, hanem csak egy-egy kiragadott, negatív jelenséget. Hogy a probléma gyökere valóságos, azzal nem lehet vitatkozni, ám “a felemelésüknek nem ez az általánosító megbélyegzés a módja” – írja egy hozzászóló.

Mások szerint ez a téma egyáltalán nem nyolcadikosok számára való, az ilyen kérdésekre pedig pláne nem várhatunk tőlük választ: “Képzeld el, hogy te vagy Magyarország gazdasági minisztere! Milyen intézkedésekkel növelnéd a foglalkoztatottságot?”

A következő kérdés pedig még az előzőnél is nagyobb port kavart a kommentelők körében: “Tegyetek javaslatokat a nők fiatalabbkori gyermekvállalását segítő intézkedésekre!”. Sokan nem értik, miért került ilyen megosztó téma a 8. osztályos tankönyvbe, miért kellene arra ösztönözniük a nőket, hogy minél hamarabb vállaljanak gyermeket. A roma népcsoporttal foglalkozó anyagon belül ez a kérdés pláne meglepő – az ellentmondásra egy hozzászóló hívja fel a figyelmet: “Vázolja, hogy az iskolázatlanság miatt élnek emberek nyomorban, majd mielőbbi szülésre buzdít. Végülis logikus. Ja, nem.”

Mivel – a korábbi évekkel ellentétben – ma már a legtöbb iskolában csak állami tankönyvből tanítanak a pedagógusok, a problémás tananyagokkal valószínűleg a legtöbb nyolcadik osztályos találkozni fog a tanév során.

A 12. évfolyam történelem könyvében lévő Molotov-koktél recepten sokan már meg sem lepődnek – hisz ugyanilyen leírást az interneten is megtalálhatnának a diákok -, mások azonban érthetetlennek tartják, miért kell pontos elkészítési útmutatóval színesíteni a tankönyveket.

Molotov-koktél
kép forrása: Facebook

Te mit gondolsz ezekről a feladatokról? Megbeszélitek ezeket a témákat otthon a gyerekekkel, mielőtt az adott részhez érnének az osztállyal?

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük