Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Így válj hétköznapi hőssé!

Rablást akadályozott meg nemrégiben egy miskolci buszsofőr, aki éppen az egyik helyi járatot vezette, amikor arra lett figyelmes, hogy egy idős, bottal járó asszonyt rángatnak. A buszvezető már korábban is akadályozott meg bűncselekményeket, példája pedig jól mutatja: az önvédelmi ismeretek elsajátításával hétköznapi hősökké válhatunk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Így válj hétköznapi hőssé!

Bejárták az országos sajtót azok a felvételek, amelyeken jól látható, miként akadályozza meg egy bűncselekmény elkövetését egy miskolci buszvezető. Egy férfi egy idős, bottal járó hölgy táskáját akarta kitépni, ám szerencsére a sofőr már messziről kiszúrta a rablás kísérletét.

"A fedélzeti kamera felvételeiből jól láthatjuk, hogy a buszvezető, amint a dulakodás közelébe ért, azonnal leállította a járművet, kiszállt és az idős nő segítségére sietett. Helyesen reagálva letépte a támadót az áldozatról és elkergette, a nénit pedig felsegítette a buszra" – mondja Kovács Ildikó önvédelmi oktató, aki szerint példaértékű mindaz, ahogyan a buszvezető eljárt.

"Úgy tudom, hogy a miskolci buszvezetők és úgy általában a járművezetők nem kapnak speciális képzést arról, hogyan tudják az ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeket megelőzni, pedig ahogyan a mostani eset is jól mutatja, akár életeket is menthetnének felkészültségükkel" – húzza alá a szakértő. Amennyiben ugyanis a buszvezető nem avatkozik be, nem csak az idős asszony táskáját rabolták volna el, hanem a dulakodás következtében súlyos, akár halálos kimenetelű sérüléseket is elszenvedhetett volna.

Kovács Ildikó speciális önvédelmi edzésein is rendre megfordulnak rendőrök, tűzoltók, gépjárművezetők, akik sokkal magabiztosabbá, felkészültebbé válnak már néhány alkalmat követően is.

"Ráadásul gyorsul a döntéshozatali képességük is, ezáltal pedig a váratlan helyzetekben is hasonlóak jól fognak tudni reagálni, mint a miskolci buszvezető" – magyarázza. A szakértő kifejti: ezeken a foglalkozásokon kifejezetten azokat a szituációkat gyakorolják, amelyek az adott szakma sajátosságait figyelembe véve leggyakrabban előfordulhatnak. Így amennyiben a buszvezetők is különleges képzést kapnának, megelőzhetővé válhatnának a közlekedési eszközökön történő zsebtolvajlások, szexuális zaklatások és egyéb agresszivitások is.

Kovács Ildikó önvédelmi szakértő közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.

További információ: onvedelemoktatas.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: AngelikaGraczyk / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük