Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Ilyen hatással van a gyerekekre, ha kert közelében nőnek fel

A természetjárást több országban már receptre írják fel, Budapesten is van hasonló kezdeményezés. Kutatások szerint a természetjárás csökkenti a stresszt és a mentális betegségek kialakulásának kockázatát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ilyen hatással van a gyerekekre, ha kert közelében nőnek fel

Az ökoterápia csodálatos hatásai

ADHD-s gyerekek esetében is sikeresen alkalmazzák: csökkenti a magatartászavarokat és az agressziót

A mentális jóllét legalább olyan fontos, mint a fizikai. Ahhoz, hogy egészségesek, kiegyensúlyozottak legyünk, lelkileg is jól kell lennünk. Az anyák sokszor túlterheltek, stresszesek és nem érzik jól magukat a bőrükben.

Mihók Barbara, a Természet és lelki egészség című, 2021-es tanulmány egyik szerzője szerint

a mentális betegségek kezelésében nagy szerepe van az erdők, kertek és parkok rendszeres látogatásának. 

Az ökoterápiát ADHD-s gyerekek esetében is sikeresen alkalmazzák, de a poszttraumás stressz szindrómával küszködőknek is megfelelő kiegészítő terápia lehet a természetjárás. 

Ennek ugyanis stresszcsökkentő hatása van, illetve a magatartászavarok csökkentésében is segíthet.
 

Kevesebbe került azoknak a betegeknek az orvosi ellátása, akik a természet közelében élnek

A finn egészségügyi és népjóléti intézmény is készített egy kutatást, amelyből az derült ki, hogy már heti 3-4 nap a szabadban jelentősen csökkentette a mentális betegségekre felírt szerek használatának esélyét.

Akik pedig még ennél is több időt töltöttek a szabadban, azoknál tovább csökkent a gyógyszerek szedésének esélye, legyen szó szorongásoldóról, vérnyomáscsökkentőről vagy asztmára alkalmazott gyógyszerről.

A Clemson Egyetem és a Kaiser Permanente kaliforniai kutatócsoportja általi felmérés pedig összességében arra a következtetésre jutott, hogy jóval kevesebbe került azoknak a betegeknek az orvosi ellátása, akik a természet közelében élnek. 

Egy dán kutatás szerint a természetközeli élet a gyerekekre is redkívül jó hatással van: azoknál a gyerekeknél ugyanis, akik parkok, kertek, erdők vagy mezők közelében élnek, kisebb eséllyel alakul ki a későbbiekben mentális betegség.
 

Természetjárás receptre

Több országban írják fel a természetjárást receptre. Skóciában a háziorvosok kiegészítő kúraként írhatják fel a rendszeres kirándulást, Japánban pedig erdőfürdőnek nevezik azt az erdei sétát, amely által az ember kikapcsolódhat a természetben.

Itthon is vannak hasonló kezdeményezések: a 12. kerületben zöld receptre írják fel a mozgást, Érden pedig Sétálj az orvossal elnevezésű, ingyenes programot indított az önkormányzat.

Aki kedvet kap hozzá, bátran csatlakozzon! 

Indexkép: Kevin Phillips képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük