Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Imádkozott, hogy kibírja a kórházig – a körforgalomban született meg Áron

A szegedi körforgalomban jött világra Áron. A kismama rutinos volt: ez már a harmadik terhessége volt. Amikor hajnalban görcsölni kezdett, elindultak férjével a kórházba, de már nem értek oda, meg kellett állniuk - és még a mentők kiérkezése előtt megszületett a baba.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Imádkozott, hogy kibírja a kórházig – a körforgalomban született meg Áron

A kismama érezte, hogy muszáj megállni

Pőcze Klaudia harmadik gyerekét várta, november 17-re volt kiírva. Kisbabája azonban nem várta ki a terhesség 39. hetét: hajnalban görcsökre ébredt, ezért férjével egyből elindultak a kórházba. A szülés körülményeiről a Borsnak adott interjút az édesanya. Azt mondta, hogy már nem voltak messze a kórháztól, amikor úgy érezte, hogy a baba nagyon ki akar bújni, ezért muszáj volt megállniuk. 

"Áron igazi szerelemgyerek, meglepetésként ért minket a megfoganása, de annál jobban örültünk" – mondta a Borsnak az édesanya. 

Egész úton azért drukkolt, hogy időben odaérjenek a szülészetre, de a Szeged-Algyő körforgalom egyik szegletében végül meg kellett állniuk, és értesítették a mentőket is. 

Klaudia férje, Zoli az első két szülésen nem volt bent, azt mondta, azért, mert nem tudja nézni felesége fájdalmát. 

"Így amikor a diszpécser megkérte, hogy vetkőztessen le és nézze meg, hogyan állok ott alul, azt hittem, el fog ájulni" – mesélte az édesanya. Végül Zoli mégsem esett pánikba.

Egy arra járó kocsiból egy hölgy is kiszállt, és elindult feléjük segíteni. Áron végül a mentők kiérkezése előtt egy perccel született meg. 

"Végtelenül hálás vagyok Hegedűs Rózsa Ritának, aki olyan higgadt volt végig, hogy én sem izgultam" – mondta az édesanya. 

Áron, a csodababa

Az édesanya azt is elárulta, miért is tartják még Áront csodababának. A terhesség 22. hetében kiderült, hogy a kisfiúnak vesebetegsége van, az orvosok pedig úgy látták, hogy nem biztos, hogy életben marad a baba. 

"De én egy percre sem mondtam le róla, megharcoltam érte, és milyen jól tettem! Amikor a 24. héten bementünk a kórházba, a vesetágulat, ami már nyomta a kis szívét, szépen elkezdett összemenni. Egy hét alatt úgy helyrejött, hogy megnyugtattak, császárra sem lesz szükség" – mesélte az édesanya. 

Anya és kisfia már haza is mehettek a kórházból. 

"Már csak azt nem tudjuk, mi lesz beírva a születés helyénél: a körforgalom, Szeged vagy Algyő, ez még nem derült ki" – tette hozzá nevetve. 

A kórház udvarán, a földön szült egy nő Budapesten

Szokatlan szülés egy hónappal ezelőtt is történt. Akkor egy kismama a Szent Margit Kórház portájára érkezett a férjével hajnali 4 óra körül. A portáról hiába telefonáltak a szülészetre, nem vették fel a telefont. Ezért úgy döntöttek, elindulnak az udvaron át: eközben azonban beindult a szülés, az udvaron már nem jutottak túl. 

A kismama férje véres ruhában, kiabálva szaladt, hogy segítséget kérjen, de nem járt sikerrel, így a kisbaba az aszfalton született meg.

Olvasd el ezt is: 

Indexkép (illusztráció): Google Maps

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük