Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Jobb jegyet ígért a beoltott diákoknak – több szülő is panaszt tett a pedagógus ellen

Viharosan indult a tanév a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, az igazgató elmondása szerint azonban már rendezték a helyzetet: a tanár szóbeli figyelmeztetésben részesült.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Jobb jegyet ígért a beoltott diákoknak – több szülő is panaszt tett a pedagógus ellen

Egy általános iskolai biológia tanár sajátos szabályokat állított fel az óráin: közölte a diákokkal, hogy azoknak a tanulóknak, akik nincsenek beoltva, a terem hátsó részén kell leülniük, hogy le ne köhögjék beoltott társaikat. A gyerekek elmondása szerint folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, valamint egy jeggyel jobbat ígért azoknak, akiknek van oltási igazolványuk – tudta meg a Blikk.

A lapnak nyilatkozó férfi azt tanácsolta gyermekének, hogy ne foglalkozzon a történtekkel, mások azonban nem voltak ilyen elnézőek és panaszt tettek a tanár ellen. 

"A szülők jelezték nekem, hogy az egyik kollégám kicsit túlzásba esett. (…) A tanárt behívtam, elbeszélgettem vele, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítettem, mivel az oltás miatt nálunk senkit nem érhet sem előny, sem hátrány" – mondta el a Blikknek Gasparics László, az iskola igazgatója. Kihangsúlyozta emellett azt is, hogy kollégáját jó embernek és jó pedagógusnak tartja. 

A biológia tanár belátta, hogy szavai félreértésre adhattak okot és nemtetszést válthattak ki, azt ígérte, minden osztályban tisztázni fogja a történteket a tanulókkal.

Bár a Covid-19 elleni védőoltás nem kötelező, nem ez az első eset az egy hete megkezdődött tanév során, hogy hátrányos megkülönböztetés éri a beoltatlan diákokat:  több olyan egyetemi kollégium is van, ahová védettségi igazolvány nélkül nem költözhetnek be a tanulók.

Indexkép (csak illusztráció): Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük