Toldy Ferenc a 19. század közepén összeállította a magyar irodalmi kánont, amely az iskolában tanítandó szerzőket foglalja magában. Azóta eltelt jó százötven év, a lista ennek megfelelően bővült, de ki nem nagyon esett senki a rostán.
A világ azonban rohamtempóban szaladt előre, a gyerekek és a fiatalok pedig joggal érzik úgy, hogy a magyar irodalom egy avítt, unalmas téma, amely a legkevésbé sem képes megszólítani őket – pedig elméletileg pont ez lenne a célja.
Kincskereső kisködmön alsó tagozatban – hogy a jól fűtött szobájában Minecraftozó gyerek egy szót sem ért belőle, az legyen az ő baja.
Légy jó mindhalálig ötödikben – az egyetlen reakció, amit képes kiváltani, hogy ez a Misi jó nagy lúzer, meg is érdemli a sorsát, az meg külön nevetséges, hogy magázza az osztálytársát.
A hetedikben olvastatott Legyek Ura pedig az értelmezhetetlenség alfája és omegája, ez az a mű, amit húszéves kor alatt nemhogy felesleges, hanem kifejezetten káros megismerni.
A problémát fokozza az irodalmi művek tanításának hagyományosan kronologikus rendje. Kilencedikben Homérosz, tizedikben Szigeti veszedelem és Berzsenyi, tizenegyedikben Jókai, tizenkettedikre pedig jó esetben eljut az osztály Örkény Istvánig, de sokan nem találkoznak – az általam egyébként rajongásig szeretett – Radnótinál modernebb szerzővel. Így a fiatal hamar le is vonja a következtetést: az irodalom korszerűtlen, unalmas, valami olyan, amin jobb túlesni, és utána értelmes dolgokkal lehet foglalkozni.
Éppen ezért emeli fel ma már egyre több magyartanár is a hangját az elavult tanterv ellen. Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakolróiskolájának tanára az Eduline.hu-nak adott interjújában úgy vélekedett, hogy ideje lenne szűkíteni a kötelező olvasmányok listáját, és azt inkább a jelenkor felé húzni. Mint mondta, a mai gyerekek számára egyszerűen értelmezhetetlen a Bánk bán vagy a Csongor és Tünde, sőt már Az ember tragédiája is nehezebben befogadható, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Ez véleménye szerint nem azt jelenti, hogy nincs szükség irodalmi kánonra, csupán annyit, hogy időről-időre változtassunk rajta, ha úgy tetszik, „javítgassuk”. Más volt a világ, ezért mások voltak a benne élő diákok is száz évvel ezelőtt, mások negyven éve és megint mások ma. A tanítandó anyagot érdemes lenne valamennyire ehhez igazítani.
Rostáljuk ki tehát Jókait? „Ezt nagyon nehéz kimondani, legfeljebb annyit lehet már mondani, hogy ne A Kőszívű ember fiait, hanem Az arany embert tanítsák, lehet mondani, hogy ne hetedikben, hanem nyolcadikban, talán azt is lehet mondani, hogy ne hetedikben, hanem tizedikben csak. Azt, hogy Jókai egyáltalán nem tanítható? Nagy felháborodást váltana ki. De ha picit még várunk, hamarosan ki fogják mondani.” – vélekedik a szakember.
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak