Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Kacagtató kultúra – legyen egy eséllyel több

A Forrás Színház a berettyóújfalui művelődési központba látogatott - azzal a szándékkal, hogy a hátrányos helyzetű térség diákjait színházi élményhez juttassa.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kacagtató kultúra – legyen egy eséllyel több

Teltház előtt mutatta be Németh Ervin Csalóka Péter című mesedarabját január 26-án a budapesti Forrás Színház Berettyóújfaluban, a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. A társulatnak országos körutat szervez az országos Esélyegyenlőségi Hálózat azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű térségekben színházi élményekhez jussanak a gyerekek, diákok. Az előadások ingyenesek – a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ad támogatást hozzá.

A berettyóújfalui közönség is láthasson színvonalas és szórakoztató színházi előadást – ez volt egyik szándéka a szervezésben részt vállaló Esélyek Háza – Hajdú-Bihar Megyei Esélyegyenlőségi Irodának. Másik törekvése az volt, hogy a figyelmet egy ritkán előtérbe kerülő ügyre, a hátrányos helyzetű térségekben élő emberekre irányítsa. Azokra, akiket földrajzi helyzetük és életkörülményeik korlátoznak a közszolgáltatások és a kultúra elérésében. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a hátrányos helyzetű térségekben élők összefogva tehetnek ez ellen – pályázatokkal és civil szerveződéssel –, hogy a vidéki életmódnak ereje van, mely sok értéket őriz.

A színház:

„Tíz esztendeje működik az a színtársulat, amelynek nevét kevesen ismerjük, ellenben olyan közfeladatot lát el, amilyet egyetlen más magyar együttes sem. A Forrás Színházi Műhely eljuttatja produkcióit azokra a településekre, amelyek nélkülözni kényszerülnek a színjátszás áldásait.
A színház alapítója, Pataki András meglátása szerint valódi kitörési pontot kínál a Forrás Színház programja a társulat produkcióit befogadó művelődési házaknak jelenlegi, kilátástalannak ígérkező helyzetükből, mivel ilyen jelentős mennyiségű érdeklődőt egyéb programokon hiába várnak a szervezők.”

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük