Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Két fiatal lány osztja ki videóiban a kortársait – Dancsó Pétertől Puzsér Róbertig mindenki megmondta nekik a magáét

Két sajátos stílusú, Máltán élő fiatal magyar lány borzolja a kedélyeket a YouTube-on: elvileg "motivációs" céllal készült videóikban először a kortársaikat alázzák, majd életvezetési tanácsokat osztogatnak azoknak, akik hozzájuk hasonlóan sikeresek szeretnének lenni. Tevékenységük azonban sokaknál kiverte a biztosítékot.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Két fiatal lány osztja ki videóiban a kortársait – Dancsó Pétertől Puzsér Róbertig mindenki megmondta nekik a magáét

„Négy dolgot ki nem állhatok: az életképteleneket, az egyetemistákat, a céltalanokat és az elkényeztetett kölyköket” – kezdi első és leghírhedtebb videójában Anna, a Máltán élő fotós lány. Véleménye szerint a mai fiataloknak nincs életcéljuk, a szüleik pénzén járnak haszontalan szakokra, nem segítenek otthon, csak egész nap sorozatokat néznek. Úgy tartja, egyedül a leendő jogászoknak, orvosoknak és pszichológusoknak indokolt a felsőoktatás, mindenki más csak azért tanul anyuci-apuci pénzén, hogy az időt húzza vele.

Eközben ő – bevallottan szintén a szülei pénzéből – kiment a Máltán élő barátnőjéhez, Médeához (Médea a szülei esküvőszervező cégénél dolgozik), és azóta álmának, a fotózásnak él. Bár felvették turizmus-vendéglátás szakra, nem kezdte el az iskolát, és milyen jól is tette, hiszen „itt vagyok 20 évesen, és megélek papír nélkül.” Ketten együtt hozták létre az Utazás BUSINESS CLASSban csatornát, ahol sajátos stílusú életvezetési tanácsaikat osztják.

Nincs, aki ne akadt volna ki rajtuk

A lányok valószínűleg fel voltak készülve a kritikákra, de a feléjük irányuló gyűlölethullám talán őket is meglepte. Első, legendás videójuk, a „MIÉRT VAGYTOK ÉLETKÉPTELENEK?? | Megőrjítenek A Mai Fiatalok (akinek nem inge…)” című alkotás jelenleg 2 ezer kedvelés mellett 68 ezer dislike-ot érdemelt ki. A magyar YouTube-erek pedig egy emberként estek neki a lányoknak.

Dancsó Péter, Osváth Zsolt és a többiek mondatról-mondatra szedték szét Anna és Médea produkcióját. Legmélyebben most is Puzsér Róbert boncolgatta a témát, aki szerint a két lány valójában csak terméke a mai motivációs kultúrának, ahol a „sikeres élet” hajszolása a legfőbb cél, és ahol motivációs trénerek elvileg önbizalom-erősítő, de gyakorlatilag lélekromboló előadásai taszítanak a mélybe sok ezer jobb sorsra érdemes embert.


Forrás: Puzsér Róbert/Facebook

Csak vicc volt?

A két lány mindenesetre igyekszik tisztára mosni a nevét. Egy másik videójukban arról beszélnek, hogy a fiatalok elleni kirohanásuk csak „teszt volt, ahol a nézők 95 százaléka megbukott”, őket pedig csak a maradék öt százalék érdekli. Mint mondják, egy komplett csapat áll mögöttük, „a sikeres emberek mindig eggyel előttetek járnak”, az egész felvétel pedig csak színészkedés volt egy nagyobb cél érdekében.

Az biztos, hogy üzletileg egyelőre valóban jó úton haladnak: A Miért vagytok életképtelenek? a legnézettebb videójuk több mint félmillió megtekintéssel, de a többi darabjuk közül is sok stabilan hozza a minimum 60 ezres nézőszámot. Ők pedig, mint mondják, képesek fotózni, utazni – és már készülnek Dubajba.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Puzsér Róbert/Facebook

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük