"Elnézték a receptet és véletlen 2 mg-os helyett 4 mg-ot adtak ki"
Tévedésből kétszeres mennyiségű gyógyszert adott egy patikus egy beteg baba édesanyjának Baranya vármegyében. A kicsi nagyon rosszul lett, a gyógyszerész pedig beismerte, hogy hibázott.
A Metropol figyelt fel arra a Facebook-poszra, amiben egy idős nő kér segítséget egy édesanya és kiasbabája számára.
"A kicsi súlyos szívbeteg, ami miatt gyógyszert írtak fel neki. 2 milligramm szerepelt a szerből recepten, de a patikus 4 milligrammot adott nekik" – írta az asszony a posztban.
Hozzátette, hogy a babát emiatt kórházba kellett vinni.
"A gyógyszerész felhívta az anyukát, hogy elnézték a receptet és véletlen 2 mg-os helyett 4 mg-ot adtak ki. Kártérítést ajánlottak fel a családnak, 50 ezer forint értékben. A szülők nagyon idegesek voltak, hiszen óriási félreértés történt, és az amúgy is beteges pici baba életveszélybe került. A kórházba utána kellett járni, hogy mi történt. Megviselte a gyermek szüleit, hiszen csak a szerencsén múlott, hogy a kicsi nem halt meg."
A lap úgy tudja, hogy a baba már jól van, a szülők pedig remélik, hogy a történtek után ilyen már nem fog előfordulni sem velük, sem mással.
Indexkép: Depositphotos.com
Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban