Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Kevesebb születés és halálozás tavalyhoz képest

Az év első tíz hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött 2012 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kevesebb születés és halálozás tavalyhoz képest

A közlemény szerint január és október között 73 987 gyermek született, 2,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A születésszám hat hónapban elmaradt az előző évitől, júniusban és júliusban valamivel több gyermek született, majd szeptemberben és októberben ismét kismértékű, átlagosan 1,9 százalékos emelkedés volt tapasztalható az egy évvel korábbihoz képest.
    
Az idén október végéig rögzített 104 905 halálozás 2,8 százalékos csökkenést jelent a 2012. január-októberi időszakhoz képest. A halálozások száma hét hónapban csökkent, három hónapban viszont enyhén emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Különösen a február-márciusi és a júliusi visszaesés volt számottevő, az előbbi átlagosan 7,2, az utóbbi 6,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban – jegyezték meg.
    
A halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,9 ezrelékről 3,7 ezrelékre mérséklődött, ami a 2012 január-októberi 32 119-cel szemben 2013 első tíz hónapjában 30 918 embert jelentett.
    
Az év első tíz hónapjában 33 129 házasságot anyakönyveztek, 445-tel, 1,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A házasságkötések havonkénti száma változóan alakult: öt hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb frigyet regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés februárban történt, amikor 10,2 százalékkal csökkent a házasságkötések szökőnaphatástól tisztított száma, míg augusztusban 11,3 százalékos emelkedés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. Ezt követően szeptemberben több mint kilenc százalékkal regisztráltak kevesebb frigyet, az októberi házasságkötések száma pedig 5,4 százalékkal múlta felül az előző évit.
    
Ezer lakosra kilenc élveszületés és 12,7 halálozás jutott, előbbi 0,2, utóbbi 0,3 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint 2012 hasonló időszakában. Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám négy ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: MTI
Fotó:
Clare Bloomfield – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük