Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Kiderült: a kiskorban szabadon játszó gyerekeknek és a balkezeseknek jobb a térorientációjuk

Felnőttként csak mosolygunk rajta, ha valaki nem tudja megkülönböztetni a jobb és bal oldalt, pedig ennek sajnos - szélsőséges esetben - akár tragikus következménye is lehet. Előfordult például a történelem során, hogy egy orvos nem a megfelelő lábat amputálta, vagy rossz oldalon fúrta meg az ideget. Sőt: egy elmélet szerint a Titanic is azért süllyedt el, mert bal helyett jobb oldalra tekerte a kapitány a kormányt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kiderült: a kiskorban szabadon játszó gyerekeknek és a balkezeseknek jobb a térorientációjuk

Végzetes hibákat okozhat, aki összecseréli a két oldalt

A te környezetedben hányan szokták néha összecserélni a bal és a jobb kezüket? A két oldal megkülönböztetéséhez szükség van a memóriára, a nyelvre, valamint a vizuális és térbeli tájékozódásra. Ha tévesztünk, olykor hatalmas kárt okozhatunk ezzel.

Néhány komoly példa az elmúlt évekből: 

  • Henry Marsh agysebész maga dokumentálta könyvében hibáját: egy betege műtétje során a gerincoszlop másik oldalán fúrta ki az ideget.
  • 9 éve egy másik hasonló eset történt egy brazil kórházban, amikor egy páciens bal lábát vágták le a jobb helyett, majd amikor rájöttek a hibára, levágták a jobbat is. A kórház közleményében azt írta: "a betegség már a másik végtagot is veszélyeztette”. A beteg családja beperelte a Rio de Janeiró-i Pedro Ernesto Egyetemi Kórházat.

Egy teória szerint a Titanic is azért süllyedhetett el, mert nem balra, hanem jobbra fordították a kormányt, és bár azonnal szólt a személyzet a kapitánynak, hogy korrigáljon, már késő volt.

Minden hatodik embernek nehéz: sok múlik a gyerekkori tapasztalatokon

Friss tanulmányok szerint nagyjából minden hatodik embernek nehéz különbséget tennie a jobb és a bal oldal között. Ez nem véletlen: a térbeli tájékozódás formái közül ez a legösszetettebb feladat. 

Az emberek körülbelül 15 százaléka érzi, hogy problémája van a bal és jobb oldal azonosításával – ez derült ki a Van der Ham és munkatársai által 2020-ban közzétett felmérésből.

A korábbi feltételezések, amelyek szerint a férfiak jobbak a bal és a jobb oldal megkülönböztetésében, nem igazolódtak be. 

Ellenben kiderült, hogy: 

  • ügyesebbek a balkezesek
  • sok múlik a gyerekkori tapasztalatokon: például ha a szülők hagyják a kicsiket a saját tempójukban szabadon kalandozni, könnyebben megtanulják az irányokat. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük