Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Kiegyensúlyozottabb és boldogabb felnőtt lesz, akivel együtt alszanak a szülei

Az egy ágyban alvás örök vitatéma. Sokakban felmerül a kérdés, hogy nem fog-e ráfeküdni a babájára éjszaka, vagy mi lesz, ha túlságosan kötődni fog, esetleg 6-8 éves koráig a szüleivel akar majd aludni. Kutatások szerint azonban behozhatatlan előnyei vannak az együtt alvásnak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kiegyensúlyozottabb és boldogabb felnőtt lesz, akivel együtt alszanak a szülei

Az együttalvás pozitív hatásai a gyerek fejlődésére

Magyarországon az a szokás, hogy a szülők az újszülöttet külön ágyba, gyakran külön szobába is helyezik éjszakára. Egyes természetközeli népeknél ugyanakkor megfigyelhető, hogy az anyák 3-4 évig is együtt alszanak a gyerekeikkel, amíg szoptatják őket.

Az együtt alvás mindig is egy megosztó téma marad, sok-sok érvvel mellette és ellene. Szakemberek azt javasolják, hogy ha úgy is döntünk, hogy nem alszunk együtt gyermekünkkel, az első időszakban mégis jó, ha egy légtérben vagyunk vele, hiszen így hamarabb oda tudunk menni hozzá, ha éjszaka felébred. 

De most nézzük, hogy milyen okok miatt érdemes megfontolni mégis az együtt alvást. 

Nyugodtabban alszik a baba

A szakemberek szerint ha a babák a szüleik mellett maradnak, akkor éjszaka mélyebben és nyugodtabban alszanak, és egyenletesebben lélegeznek. Az anya ráadásul a legapróbb neszre is felébred, így hamarabb észreveheti, ha a babával valami nincs rendben.

Szabó Zsófi műsorvezető nemrég a Reggeliben arról beszélt, hogy őt kiskorában hagyták sírni a szülei. 

"Nekem van emlékképem arról, hogy sírok, és anyukám mesélte is, hogy rám csukták az ajtót. A régebbi rendszerben ez teljesen elfogadott volt, szerintem a mai világban meg már kevésbé" – mondta, és hozzátette, hogy az ő hatéves kisfia még mindig egy ágyban alszik vele.
 

Jó alvóvá válik

Nemcsak nyugodtabban, de jobban is alszik az a baba vagy kisgyerek, aki a szüleivel egy ágyban pihen. Ez nem véletlen, hiszen a szülők mellett nagyobb biztonságban érzi magát, és így az alváshoz kellemes élmények társulnak. Szakértők szerint ezek a gyerekek felnőttkorukban is jó alvók lesznek.
 

Kiegyensúlyozottabb, boldogabb felnőtt lesz belőle

Kutatások szerint azok a gyerekek, akikkel gyakran vagy sokáig aludtak együtt a szüleik, sokkal magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. A McKenna, a Sleeping with Your Baby : A Parent's Guide to Cosleeping című könyv szerzője szerint ellenben azok a gyerekek, akikkel nem aludtak együtt a szüleik, boldogtalanabb felnőttekké válnak.
 

alvás

Fotó: PublicDomainPictures képe a Pixabay-en

Magasabb lesz az intelligenciája

Kutatások szerint azoknak a gyerekeknek, akik a szüleikkel egy ágyban alszanak, magasabb szellemi képességeik vannak, mint a kortársaiknak.
 

Biztonságosabb kötődés

Sok szülő tart attól, hogy mi lesz, ha a gyereke túlságosan kötődni fog, és ha nem lehet majd kiküldeni őt a szülői ágyból később sem. 

Szakemberek szerint azonban nem kell ettől tartani, hiszen mindenkinél eljön az önállósodás időszaka, amikor magától fogja azt mondani, hogy már nem szeretne a szüleivel aludni. A kötődő nevelés pedig csak az előnyére válhat, hiszen nemcsak az érzelmi, de az értelmi fejlődésére is jó hatással van az együtt alvás. Ráadásul a szakértők szerint kevésbé lesznek hisztisek és kezelhetetlenek azok a gyerekek, akiket a kötődő nevelés elvei szerint gondoztak.
 

Nem kell lemondanunk a házaséletről

Fontos hangsúlyozni, hogy az együtt alvás nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a házaséletről. Elaltathatjuk a gyermekünket a saját ágyában, később aztán amikor éjszaka felkel, akkor átjöhet közénk. Vagy elaludhat a mi ágyunkban is, mi pedig elvonulhatunk egy kis időt kettesben tölteni egy másik szobában. 
 

Biztonságos

Az együtt alvást ellenzők közül sokan attól félnek, hogy éjszaka ráfekszenek a babára, és összenyomják őt, pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy az anyák ilyenkor nagyon éberen alszanak, és – hacsak a szülő nem áll valamilyen szer hatása alatt – nem történnek ilyen balesetek. Arra azonban mindenképp érdemes figyelni, hogy a baba feje alatt és körül ne legyen párna, amitől megfulladhat.

Olvasd el ezt is:

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük