Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Kiesett egy nő szeme szülés közben – még az orvosok sem láttak ilyet

A bal szemében érzett nyomást egy nő szülés közben, később pedig már egyre homályosabban látott. Bevérzéssel már igen, szemkilökődéssel még sosem találkoztak az orvosok szülés közben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kiesett egy nő szeme szülés közben – még az orvosok sem láttak ilyet

Miközben erőlködött, erős nyomást érzett a bal szemében

A 23 éves Bethany Collins már régóta vajúdott, amikor egy szintetikus hormont kapott. Erre azért volt szükség, hogy stimulálja a méhét, összehúzódások kezdődjenek és felgyorsuljon maga a szülés – írja a Mirror. Ez azonban nem történt meg. A kismama méhszája nem nyílt meg, miközben a baba pulzusa leesett. Ezért döntöttek végül az epidurális érzéstelenítés mellett.

A nő minden erejével arra összpontosított, hogy nyomjon, de közben egy erős nyomást érzett a bal szemében. Azonnal érezte, hogy valami nincs rendben. 

"Egy furcsa hangot, pukkanást hallottam, majd megkérdeztem az orvost, hogy a szemem a helyén van-e. Azt felelte, hogy igen. Mégis amikor kinyitottam, homályosan láttam. Nagyon nagy nyomást éreztem a bal szememben, de aztán harmadszor is nyomtam és megszületett a kisbabám." 

Amikor a babát elvitték megvizsgálni, Collins megkérdezte a férjét, hogy milyen a szeme, aki azt válaszolta, hogy sokkal kijjebb van, de ne ijedjen meg. 

Nem sokkal később azonban a szeme még jobban kilökődött, másnapra pedig rosszabb lett.

Kilógott és véraláfutásos volt – az orvosok még sosem láttak ilyet

A szülészorvos még sosem látott ilyet, ezért szólt egy szemésznek, hogy vizsgálja meg az édesanyát. 

TEXTSTART:31598kismama:TEXTSTOP

"Másnap a szemész megnézte a szememet, és ő is azt mondta, hogy még sosem látott ehhez hasonlót."

Végül úgy határoztak, hogy feltehetően a nyomás miatt lökődött ki a szemgolyója. Azt javasolták neki, hogy várjanak, hogy visszahúzódik-e magától. 

Két héttel később kezdett el javulni a nő szeme. 

"Kilógott és véraláfutásos volt. Hat hét után lett csak olyan a szemem, mint a másik. Úgyhogy most végre jól érzem magam, mert van egy csodálatos kisbabám és két normális szemgolyóm."

Indexkép: Rudy and Peter Skitterians képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük