Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Kirúgták az iskolából a tanárukat bántalmazó diákokat – kiderült, miért támadtak a pedagógusra

Miután a neten elterjedt egy videó, amelyben egy csapat kilencedikes tanuló a tanárukat szidalmazza és lökdösi, az érintett középiskola eltanácsolt három diákot. A fiatalok közben azt is elmondták, miért heccelték a pedagógust.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kirúgták az iskolából a tanárukat bántalmazó diákokat – kiderült, miért támadtak a pedagógusra

Futótűzként terjedt el a napokban egy felvétel, amelyen az látható, hogy néhány középiskolás fiú óra alatt trágárul szidalmazza, leköpi és a falhoz löki a tanárát. Az iskola hírzárlatot rendelt el, annyit azonban a Blikk megtudott, hogy három fiatalt állítottak elő a rendőrök, akik jelenleg a Gyorskocsi utcai fogdában várják a döntést, hogy előzetes letartóztatásba kerülnek, vagy szabadlábon védekezhetnek-e. A tanulókat azonnal el is tanácsolták az intézményből.

A lapnak nyilatkozott a felvételt készítő gyerek is. Mint elmondta, a tanár idén érkezett az iskolába, és hegesztéselméletet tanított. A tanulók tudomására jutott, hogy az előző munkahelyéről azért bocsátották el, mert megpofozott egy diákot, ezért úgy döntöttek: addig hergelik, amíg valamelyiküket meg nem üti, és így ők is kirúgathatják. A videót is azért készítette, hogy legyen bizonyíték a kezükben.

Azon a bizonyos órán egyikük papírgalacsinnal dobta meg a férfit, aki ezért tévedésből másnak adott intőt. Ezután kezdődött a felvételen is látható, dulakodásig fajuló szóváltás. A tanulók is meglepődtek, mennyire türelmes volt velük mindvégig a pedagógus.

A felvételt készítő fiú édesanyja szerint a fiúnak eszébe sem jutott, milyen nagy bajt csinál, és amint lehetősége lesz rá, szeretne bocsánatot kérni a tanártól.

A tanulóknak valószínűleg közfeladatot ellátó személy elleni csoportos erőszakért kell felelniük a bíróságon.
 

Kapcsolódó cikkeink:

 

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük