Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Kívánjunk gyermekáldást közösen a Kívánság Karácsonyfával!

Magyarországon 150.000 pár számára már évek óta késik a gyermekáldás, a Kívánság Karácsonyfát mély megértéssel és tisztelettel nekik is szánjuk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kívánjunk gyermekáldást közösen a Kívánság Karácsonyfával!

Mindenünk a gyermek!

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet a boldog családokban hisz és azért dolgozik, hogy minél több család megtapasztalhassa a legnagyobb boldogságot, egy gyermek születését. A klinika segítségével már sok család válhatott még teljesebbé egy kisbaba érkezésével. 

Tudjuk, hogy az adventi várakozás, majd a karácsony, melyet gyermek nélkül kénytelen ünnepelni, mekkora lelki terhet ró a párokra. Ezúttal ezért egy könnyed, mégis talán felszabadító hatású programot kínálunk, melynek középpontjában egy „Kívánság Karácsonyfa” áll. Ezzel a jelképes tevékenységgel erősíthetjük bizakodásunkat, a jövőbe vetett hitünket.

Kívánság Karácsonyfa segítségével fogalmazza meg szívének legszebb vágyát, és bízzunk benne, hogy álma nemsokára valóra válik.

Hogyan kívánhat?

Vegyen el egy borítékot a fa mellett elhelyezett dobozból, írja bele kívánságát, majd a borítékot a masnival együtt tűzze fel a Kívánság Karácsonyfára.

Ünnepélyes fa díszítés a Versys Clinics kollégáival és sztárvendégeinkkel, a Rippel családdal és Erdőhegyi Brigittával az Arena Plazaban, 2012. december 7- én, 18:00 órakor.

A Kívánság fa december 7- től december 23- ig megtalálható az Arena Plaza (1087 Budapest, Kerepesi út 9.) első emeletén.

Áldott és meghitt Ünnepeket kívánunk!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük