Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKKONCERT – 2023. november 6. 19.30 Müpa

Minden zenekar kegyelettel ápolja azok emlékét, akik története során a legjelentősebb szerepet játszották. Kocsis Zoltán kitörölhetetlenül beírta nevét a Nemzeti Filharmonikusok krónikájába: munkájának két évtizede alatt a zenekar és a kórus minden korábbinál magasabb színvonalat ért el, minden addiginál nagyobb nemzetközi megbecsülést szerezve. Halálának évfordulóján a karmesterre koncerttel emlékezünk, idén Verdi megrendítő Requiemjét szólaltatva meg.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKKONCERT – 2023. november 6. 19.30 Müpa

Amikor Giuseppe Verdi 1868-ban hírül vette Rossini halálát, javaslattal fordult tizenkét zeneszerző pályatársához: komponáljanak közös requiemet nagy pályatársuk emlékére. Ő maga meg is írta a Libera me tételt, ám a közös munka végül mégsem szólalhatott meg. Újabb néhány év elteltével, 1873-ban egy másik nagy veszteség: Itália nagy költője, Alessandro Manzoni halála késztette arra Verdit, hogy saját meglévő tételét teljes művé formálva megírja a Requiemet. A milánói Szent Márk-templomban lezajlott 1874-es ősbemutatót követőn az opus fokozatosan a hangversenyrepertoár kultikus jelentőségű darabjává vált, mára pedig Mozart Requiemje mellett a műfaj legnépszerűbb alkotása. Akik a művet operai kifejezésmódjáért kárhoztatják, egyszersmind legnagyobb erényére: drámaiságára és megjelenítő erejére is utalnak. A koncert karmestere, Vashegyi György hatalmas tapasztalattal rendelkezik az oratorikus művek megszólaltatásában, a három nagy kultúrájú, sokoldalú hazai énekes, Kolonits Klára (szoprán), Komlósi Ildikó (alt) és Kováts Kolos (basszus) társaságában fellépő koreai tenor, Mario Bahg a 2018-as montreali Nemzetközi Zenei Verseny nagydíjasa, aki 2019-ben a New York-i Metropolitant is meghódította.

GIUSEPPE VERDI: Requiem
 
Kolonits Klára szoprán
Komlósi Ildikó alt
Mario Bahg tenor
Kováts Kolos basszus
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Vashegyi György

Nyitókép (Kolonits Klára): Kaya Ariel Woytynowska

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük